Tudtuk, hogy egy nagyon erős ellenfél érkezik hozzánk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, amely az utolsó öt négyes döntőből négyszer jelen volt, háromszor pedig meg is nyerte a sorozatot. Ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy mi is nagyon erős és egységes alakulat vagyunk, s ennek tudatában készültünk egész héten, s nagyon pozitívan álltunk az ütközethez.
A mérkőzés nagy részén jól játszottunk, azonban – az első találkozóhoz hasonlóan – a második félidőben megint volt egy tizenöt perces kihagyásunk. Noha százhúsz percig tart egy ilyen párharc, úgy tűnik, hogy a német bajnoknak ebből elég húsz, harminc is, hogy a maga javára fordítsa a párharcot, ugyanis képesek minden egyes hibánkat kihasználni.
Sokat gondolkodtam a történteken, sőt, aludni is nehezen tudtam az események miatt. Véleményem szerint az döntött, hogy az ellenfél nagyon fegyelmezetten kihasználta azokat a lehetőséget, amelyeket a játékvezetők megadtak nekik. Értem ezalatt például, hogy majdnem minden támadásukat ziccer helyzetig játszották, s azokat gólra is váltották.
Először mindannyian mindig magunkban keressük a hibát, s nem a körülményekben vagy a játékvezetőkben. Azt ugyanakkor nem mondhatom, hogy sokat hibáztunk volna, hiszen ennyit rontott a Kiel is, hiszen csak kétszer egy gólon múlt a párharc. Elmondható, hogy a játékvezetők egy-egy fontos momentumnál nem a javunkra döntöttek, egy-egy szituációban minket sújtottak.
Ahogy a legutóbbi blogomban is említettem, Nagy Laci a kinti meccsen a hátán vitte a csapatot, majd kapott egy olyan kiállítást kapott, amelyet visszanézve is úgy érzem, hogy nem volt jogos. Ez ott és akkor nagyon fontos momentum volt, hiszen akkor fordítottak. Itthon is voltak olyan kiállítások, amiket én nem éreztem annak, a túloldalon pedig ugyanazért legfeljebb ejnye-ejnye járt, még sárgalap sem. De még egyszer hangsúlyozom: mindenki magában keresi a hibát, nem szeretnénk semmit rákenni ezekre az ítéletekre.
Nagyon sajnálom, hogy búcsúznunk kellett a sorozattól. Úgy érzem, hogy a csapat a szívét, lelkét kitette és „meghalt” a pályán”. Voltak nagyon jó teljesítmények, s voltak, akik egy picit elmaradtak a tudásuktól, de úgy gondolom, hogy csapatként kimagasló teljesítményt nyújtottunk, s csak nüánszokon múlott, hogy nem mi jutottunk be a legjobb négy közé.
A kiesés a mai napig fáj az együttesnek, a hatása még mindig érződik a fiúkon mind az edzéseken, mind a pályán kívüli beszélgetéseken. Egyelőre még nem sikerült mindenkinek feldolgozni, remélem azonban, hogy a következő hetekben ezt megtörténik. A történteken már kár rágódni, hiszen változtatni nem tudunk rajta. Ők bent vannak a négyes döntőben, mi pedig sajnos nem. Annyi a tanulság, hogy még jobban kell játszanunk annak érdekében, hogy ilyenek ne történjenek meg.
Kedd délután ismét elkezdtük a munkát, hiszen a héten már a Tatabánya elleni elődöntőre készülünk. Ez az ütközet is fontos, hiszen ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot, be kell jutnunk a döntőbe. Mostantól ez az elsőszámú feladtunk, hiszen jövőre csak a magyar bajnok indulhat a Bajnokok Ligájában. Profi csapat vagyunk, remélem, hogy holnap olyan meccset játszunk, amelyet a közönség is elfogad tőlünk, s mi is magunktól.
Fazekas Nándor
