Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Múltbatekintő XLVI - Cserháti lettem, cserháti voltam

2013. május 27. 8:23
A Múltbatekintő következő részében egy család helykeresését, otthonteremtését követhetjük nyomon. Hogyan keresik helyüket a városban, találnak otthonra a Cserháton, miközben családot alapítanak, gyermekeket nevelnek, majd élve a nagyobb lakás lehetőségével maguk is elhagyják a szeretett városrészt.

Cserhát a befogadó és kibocsátó városrész

A most zajló átalakítások adják az apropóját, hogy a Múltbatekintő sorozatán belül részletesebben foglalkozzunk a Cserháttal, hiszen rövid időn belül a jelenlegi már a második nagyszabású átépítés, amely a városközpontot érinti. Ennek kapcsán a “régi Cserhát” ismét az érdeklődés homlokterébe került, az emberek előadásokat hallgatnak, beszélnek róla, a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprém Megyei Levéltár kiállítása pedig a maga komplex és színes megjelenítési lehetőségivel, közvetítési eszközeivel további diskurzust indíthat meg, illetve teret ad az emlékezésnek és az ismeretszerzésnek is. A mai veszprémiek számára a Cserhát leginkább egy jellegtelen lakótelep a város közepén. Fő célunk tehát az, hogy fotók és visszaemlékezések segítségével megismertessük a Cserhát múltját. Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan fest a történelem alulnézetből, milyennek látták az itt élők mindennapjaikat, hogyan emlékeznek a régi cserhátiak az egyszer volt iparos városrészre és a betelepült „veszprémiek” az ’50-es, ’60- as évek világára. Leginkább a hétköznapok „egyszerű” világára voltunk kíváncsiak, arra, hogy hogyan élték napjaikat a városrész különféle társadalmi csoportjai, hogyan töltötték el idejüket, hogyan dolgoztak, szórakoztak. Szeretnénk tetten érni az átalakulás folyamatát képekben és visszaemlékezésekben, hogy hogyan változtatta meg életüket a történelem társadalmakat átformáló ereje, és hogyan próbáltak meg alkalmazkodni. Első részünkben egy család helykeresését, otthonteremtését követhetjük nyomon. Hogyan keresik helyüket a városban, találnak otthonra a Cserháton, miközben családot alapítanak, gyermekeket nevelnek, majd élve a nagyobb lakás lehetőségével maguk is elhagyják a szeretett városrészt.

Balassa Gergő
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.