Ahogy már korábban is megfogalmaztam, a Bajnokok Ligája kiesés lelkileg sokat kivett belőlünk, hetekre nyomott hagyott rajtunk az edzéseken és a mindennapokban is. A bajnoki döntőre azonban ezt félre tudtuk tenni, s olyan teljesítménnyel rukkoltunk elő, amelyet korábban a BL-csoportkörben megszokhattak tőlünk szurkolóink. Kiválóan felkészültünk az első felvonásra, amelyen – fantasztikus közönségünk előtt – jó teljesítménnyel nagyarányú győzelmet arattunk.
A szombati találkozó után szinte semmi időnk nem maradt, hiszen már hétfőn elutaztunk a szegedi visszavágóra. Igaz, korábban már ennek megfelelően készültünk. Edzőnk, Carlos folyamatosan próbált minket frissen tartani, a hét második felében már főleg elméletben készültünk, s próbáltunk odafigyelni, hogy senki ne sérüljün meg a visszavágóra. Chemának ugyan nagy fájdalmai voltak, de jelezte: ha kell, ő is vállalja a mérkőzést. Így Mirko volt az egyetlen hiányzónk.
A bajnokság végére elfogyott az erő
A Tisza-partján eközben sokan hangoztatták, hogy otthon milyen régóta nem kaptak ki tőlünk, bennünk azonban elsősorban az őszi hétgólos vereség emléke munkált, amely miatt még minidig keserű volt a szánk íze. Szerettünk volna törleszteni, de tudtuk, hogy Szegeden sosem könnyű játszani. Ezt már a BL-ben is megmutatták Miklerék.
Szerettük volna befejezni a bajnokságot, hiszen nagyon hosszú idény végén jártunk, s mindannyian nagyon elfáradtunk. Ez ki is ütközött a második találkozón, hiszen – bár mindkét együttes nagyon jól kezdett – a végére mindenki elkészült az erejével, s már csak a szíve vitte előre. Bajnoki döntőhöz méltó színvonalú találkozót vívtunk, amelyen mindkét fél megpróbálta a legjobb tudását nyújtani.
A hosszabb kispad és a rutin döntött
Úgy gondolom, hogy a végén a szerencse is mellénk állt. Megjegyezhetném nagyképűen, hogy mindig a jobbik csapatnak van szerencséje, de véleményem szerint a hosszabb kispad és a mi oldalunkon felvonultatott rutin rengeteget segített. A végjátékban „iksz” körüli eredménynél szereztünk néhány indításgólt, amely könnyebbé tette a helyzetünket, hiszen a Pick remekül védekezett, s nehéz volt ellene felállt fal ellen kézilabdázni. Végül az a két-három gól pecsételte meg a sorsukat, nekünk pedig a bajnoki aranyérmet hozta.
Nagyon örültünk, hogy meg tudtuk védeni a bajnoki címünket, s annak is, hogy vége lett a sorozatnak, hiszen tényleg elkészültünk már az erőnkkel. Ezt Carlos is látta rajtunk, s a meccs végén közölte: hosszabb pihenőt ad nekünk, hogy a mögöttünk hagyott hosszú idény fáradalmait kipihenjük.
Méltó búcsú Pereztől
Viszont a nyári szabadságot még nem tudjuk elkezdeni, mert hátravan Csárli búcsúmeccse, amelyre, ha nem is kell kifejezetten felkészülni, de olyan edzésállapotba kell kerülnünk, hogy elkerüljük a sérüléseket. Jövő kedden kezdjük meg a munkát, de már erre a hétre is megkaptuk az edzésprogramot (kondi, futás), hiszen az említett négy edzés nem lenne elég egy világválogatott elleni meccshez.
Mindannyian nagyon várjuk, s nagyon készülünk a búcsúmeccsre, amelyen ennek megfelelően szeretnénk is „odatenni” magunkat. Csárli nagyon sokat adott a Veszprémnek, amiért a klub rengeteget köszönhet neki. Éveken keresztül a világ egyik legjobbja volt, számtalan kérője akadt, de ő mindig hű maradt a klubhoz, s tudása legjavát adta. Ezt szeretnénk méltóképpen meghálálni a világválogatott elleni találkozón.
Természetesen nagyon sajnálom, hogy itt hagy minket, de be kell látni: előbb-utóbb mindenki felett elrepül az idő, s váltani kell. Most még kapott egy olyan ajánlatot, amelyet szeretne kihasználni. Teljes mértékben megértem a döntését, s minden jót kívánok neki. Remélem, hogy ezek után is fogjuk tartani a kapcsolatot, hiszen mindig nagyon jóban voltam vele.
Jövőre ismét nekifutnak
Az idényt összegezve: a klub számára két nagyon fontos címet – a bajnokságot és a kupát – idén is elhódítottuk. Ami ugyanakkor fájó, hogy a négyes döntőbe ezúttal sem tudtunk eljutni, bár meglehetősen közel jártunk hozzá. Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, hiszen a világ egyik legjobbját kaptuk, s nagyon apró dolgokon buktuk el. Jövőre nekivágunk, s azokat a hibákat, amiket idén elkövettünk, kijavítjuk. Természetesen nem ígérhetem száz százalékra, hogy sikerülni is fog, de mindnet megteszünk annak érdekében, hogy jövőre semmi ne álljon az utunkba.
Apa és fia is bajnok lett
Most már a középső fiam, Máté is elkötelezte magát a kézilabda mellett, s Gergő bátyjával együtt az Éles Kézilabda Iskolában pallérozódnak. Nagy örömünkre, az ÉKI minden korosztályba bejutott az országos nyolcas döntőbe. Gergő a nála két évvel idősebb között még epizodistaként, az egy évvel „korosabbak” között viszont már meghatározó szerepet szántak neki. Hál’ Istennek ő ennek megfelelően játszott, s a 2002-esek erős mezőnyében fantasztikus játékkal nyertek. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos élmény volt nekik, hiszen a füredi csarnokban szinte minden meccsükön telt ház volt. Ráadásul a végén az ő nyakukba került az aranyérem.
A küzdelmek azonban még nem értek véget számára, hiszen most hétvégén Szigetszentmiklóson játszik majd a saját korosztályában. Egy hét múlva pedig a középső fiam játssza élete első döntőjét a 2004-esek között. Remélem, hogy ő is jól fogja érezni magát, s szép eredményt érnek el.
Fazekas Nándor
