Hétfőn este sokszínű, izgalmas, fordulatos darab került a nézők elé Cseke Péter rendezésében. Az interaktív előadás oly ritka, mint a fehér holló, így aztán érthető, miért is volt pótszékes teltház.
A Hajmeresztő írója kevés színésszel, egyetlen helyszínnel operál. Mégis mindvégig mágnesként vonzza a néző figyelmét a cselekmény, s egyetlen pillanatra sem engedi azt lankadni.
A Hajmeresztő fodrászszalon (és itt essék szó a díszlettervező, Sántha Borcsa kiváló munkájáról, a domináns világos színekről, az amerikai ízlés megcsillantásáról, a jelmezek üzenethordozó szerepéről) tulajdonosa Tony Whitcomb (Hegedűs Zoltán), aki amellett, hogy tehetségtelen borbély, egy amatőr színtársulat legalább ennyire tehetségtelen színésze. Dumája, stílusa azonban van, s nem is akármilyen. A homoszexualitását nyíltan vállaló (s talán hirdető) Tony egy épületben lakik a másodvirágzását élő zongoraművésznővel, a színpadon egyetlen pillanatra sem látható Isabel Czernyvel. Alkalmazottja a vibráló, olykor butuska Barbara Demarco (Danyi Judit), aki kétségbeesetten keresi helyét az életben.
A fodrászatnak előbb két vendége van: az építőmunkás (Besenczi Árpád), aki nem más, mint Victor Rosetti hadnagy inkognitóban. Hajvágásra vár Edward Lawrence (Pál Attila) régiségkereskedő is, majd betoppan az öregedő, s látványosan felületes szenátorné, Mrs. Schubert (Réti Erika) is. A szokványos fodrászatbeli csevej azonban meg-megszakad, egyre érezhetőbb a feszültség, mely a művésznő halálával (több ollószúrással átdöfik a torkát) éri el a csúcspontot. Berobban a rendőrség is Rosetti hadnagy és a rendőrakadémiás „formát” kitűnően hozó Mike Thomas (Szarvas Attila) személyében.
A vallomások során apródonként kirajzolódik, hogy mindenkinek érdekében állhatott a művésznőt eltenni láb alól. Az író úgy rajzolta meg a szerepeket is, hogy az interaktív játék során – a nézők bevonásával – bárki azzá válhat (avagy többesélyes a mű megoldása).
Veszprémben a nézők Barbarát szavazták meg gyilkosnak. A lány nem bírta a folyamatos megaláztatásokat, személyiségének semmibe vételét. Ahhoz gyenge, ügyetlen, butuska volt, hogy megfelelő szövetséget kössön bármelyik jelenlévővel. Sorsa így szükségszerűen a bukás. Talán az egyetlen szerep az övé, amelyben a klasszikus drámai elemek előjönnek. Előttünk omlik össze, s van egy pont, amikor meg is sajnáljuk.
A Rosetti hadnagyot alakító Besenczi igazi buldog: nem száll le lehetséges tetteseiről, következetes, nehezen jön ki a sodrából, s ha kell, be tudja húzni a csőbe áldozatát. Mindezek mellett elképesztő magabiztossággal bánik a nézőkkel: segít, biztat, magyaráz, kiegészít, lejön a színpadról, s olykor a túlzott önhittségét előhozó segédjének, Mike-nak is tud odavetni egy-két lehűtő szót.
Mrs. Schubert afféle igazi amerikai diplomatafeleség. Vélhetően sokat unatkozik, memóriája sem a legjobb, könnyen zavarba jön, s ha ki kell vágnia magát, szamárságokat csinál. Igen érdekes lehet az a verzió, amikor a közönség őt jelöli gyilkosnak.
A minden hájjal megkent, dörzsölt, ám végtére is kisstílű régiségkereskedő uralkodik a legtovább magán, de amikor a hadnagy fejére olvassa viselt dolgait, rapszodikussá válik, neki is megy a „kis buzi” fodrásznak.
A második felvonás végi taps így aztán nemcsak a bravúros kecskemétieknek, hanem a bevállalós veszprémieknek is kijárt…