Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
10°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
10°C

A tehetséggondozás nem idegen a Pannon Egyetemen

2013. június 26. 13:59
A „Tudományos képzés műhelyeinek támogatása a Pannon Egyetemen” nevű projektet zárták sajtótájékoztatóval szerdán, az intézmény B-épületének konferenciatermében.

Vargáné Hajda Tímea

A rendezvény első felében Vargáné Hajda Tímea, a projekt menedzsere számolt be az elmúlt két év eredményeiről. Elmondta, a cél az egyetem tehetséggondozó műhelyeinek összehangolt fejlesztése, a tehetséggondozás elősegítése volt. Elhangzott, Keszthelyen és Veszprémben két alkalommal rendeztek Tudományos Diákköri Konferenciát, számos neves vendégelőadóval szerveztek kurzusokat, valamint a tehetséges hallgatók részt vehettek szakmai kirándulásokon is. A szakkollégiumok hallgatói auditori tanúsítványokat szerezhettek, és kommunikációs, önismereti, készségfejlesztési tréningeket is kipróbálhattak. A projekt keretében emellett fejlesztették az infrastruktúrát, új műszereket vettek, felújították a szakkönyvállományt és az eszközparkot is.

dr. Gelencsér András

Dr. Gelencsér András, a projekt szakmai vezetője közölte, a tehetséggondozás nem idegen a Pannon Egyetemen. Hozzátette, a forráskivonások ezt az intézményt is érintették, azonban rövidtávú gondolkodásra utalna, ha elhanyagolnák a területet. Az EU pályázat által támogatott projekt nélkül azonban az egyetem nem tudta volna megfelelően megvalósítani a tehetségek gondozását. Az így megnyert pénzből támogatták a Tudományos Diákkonferenciákat, a szakkollégiumokat, valamint a doktori iskolákat is. Az itt lezajlott tudományos kutatások természetesen nem öncélúak, hanem a társadalom számára is hasznosítható eredmények születnek. A tehetséggondozás már a projekt megkezdése előtt jelen volt az egyetem életében, és a lezárulása után is megmarad.

Horák János
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.