Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megérkezett Fehérvárra a Szent Jobb

2013. augusztus 14. 13:45 // Forrás: mti
Megérkezett a Szent Jobb ereklye szerdán Székesfehérvárra a Püspöki Palotába, ahonnan mintegy ezer ember kíséretében, körmenet élén vitték a székesegyházba.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök az egyházi méltóságok és a város vezetői előtt köszöntötte az ereklyét. Beszédében hangsúlyozta, hogy hazatért Szent István jobbja, az a jobb, amely "975 évvel ezelőtt talán éppen ezekben az órákban a bazilika helyétől néhány kőhajításnyira koronáját, nemzetét és országát felajánlotta Szűz Máriának". A köszöntőt követően Spányi Antal imát mondott a Nagyboldogasszony székesegyházban, ahol a Szent Jobb mellett Szent István fejereklyéje is látható volt.

A bazilikában bárki tiszteletét teheti az ereklye előtt egészen 17 óráig. Ekkor a Szent Jobbot körmenet keretében a székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig (Romkert) viszik.  Fél hatkor a középkori Magyarország szakrális központjában, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrző nemzeti emlékhelyen Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke koncelebrál ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.

Fotó: szekesfeherar.huFotó: szekesfeherar.hu

A legenda szerint István király szentté avatása alkalmából 1083-ban I. Szent László király emeltette ki az államalapító uralkodó holttestét a székesfehérvári sírból, ahol a király jobb kezét épen találták, s ezért azt ereklyeként megőrizték. A török hódoltság idején az ereklye Dalmáciába került, sokáig a raguzai (ma: Dubrovnik) domonkosok őrizték, majd Mária Terézia kérésére visszakerült Budára, s 1771. június 21-én ünnepélyesen átadták az angolkisasszonyok szerzetének megőrzésre.

1771-től az ereklyét a budai várban, a Zsigmond-kápolnában őrizték egészen 1944-ig, amikor is a nyilasok a szent koronával együtt nyugatra hurcolták. 1945 elején találták meg az ereklyét Salzburg közelében, s XII. Pius pápa közbenjárásának köszönhetően az amerikai hadsereg visszaadta a magyar katolikus egyháznak. 1945. augusztus 18-án Budapestre érkezett. A Szent Jobb-körmenetek 1947-es betiltása után a Bazilika prépost plébánosa lakásán őrizte. 1971-ben, hazahozatalának 200. évfordulójára készült a bazilika Szent Jobb-kápolnája, kulccsal zárható, a nyilvánosság előtt láthatatlan zárt tabernákulum, s ebben az ereklyetartóban őrizték. 1983-ban lebontották a zárt tartót és golyóálló üvegvitrint készítettek, amelyben már mindenki láthatta. A Szent Jobbot 1985-ben hozták ki először és tették közszemlére, majd 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján az ereklye újra országos körútra indulhatott.

Fotó: szekesfehervar.huFotó: szekesfehervar.hu

1988. augusztus 13-án érkezett a Szent Jobb Székesfehérvárra, ahol nagyszabású egyházi ünnepség keretében fogadták. A Nagyboldogasszonyról elnevezett székesegyházban Szakos Gyula megyéspüspök köszöntötte a szent ereklyét, valamint az ez alkalomból ugyancsak bemutatott királyi fejereklyét. Másnap ünnepi szentmisét tartott Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, majd az István király által alapított bazilika maradványait őrző romkertben ünnepi szertartás keretében vett búcsút Székesfehérvár lakossága a Szent Jobbtól.

vehir.hu
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.