Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Borokat kóstoltak – bírálni tanultak

2008. november 26. 14:36
Első alkalommal rendezte meg ilyen formában a Pelsonvin Trade és a Balatoni Borok Háza (Balatonfüred) a borismereti és borbíráló tanfolyamot. A 30 órás kurzuson a laikus érdeklődőket vezették be a szőlészet, borászat rejtelmeibe. Az előadók bemutatták a Balatoni bortermő vidékeket és azok nedűit. A résztvevők épp úgy megismerkedhettek a fajtákra jellemző speciális ízekkel, ahogy a borhibákkal is, hiszen aki a bort szereti, annak legalább a legalapvetőbb hiányosságokra illik ráismernie. A három napos tanfolyam csak az első lépcsőfok, hiszen, aki komoly érdeklődést mutat a borbírálat felé, az hosszabb, mélyebb képzéseken bővítheti majd ismereteit. A rövid kezdő kurzusokat, illetve az oktatási programot a Nemzeti Bormarketing Program és az Agrármarketing Centrum támogatja.

A magyar borok és bortermelők jövője nagyszázalékban marketing kérdése. S mi közben a legkiválóbb borokat Tokaj után itt a Balatoni régióban termesztik, más borvidékek, kihasználva a legkisebb adottságukat, vagy előnyüket, elhúztak mellettünk. Sopron a Kékfrankos fővárosa lett, Tokaj kisajátította az aszú elnevezést, Villánynak pedig olyannyira jó a PR-ja, hogy még a Balaton parti éttermekben is több villányi, mint helyi bort kínálnak. A borismereti kurzusok célja épp ennek a tendenciának a megfordítása. Legyünk egy kicsit „lokálpatriótábbak”, szeressük és vigyük hírét a balatoni boroknak. Ehhez viszont ismerni is kell mindazon nemes borokat, melyek itt teremnek, akár a Balatonfüredi-Csopaki Borvidéken, akár Tihanyban, Badacsonyban, vagy a Somlón.

A három napos tanfolyam első napján a résztvevők feltérképezhették hazánk borvidékeit. Lesújtó a kép. Dr. Májer Jánosnak, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatójának előadásából megtudtuk, rohamosan csökken a szőlőültetvények száma Magyarországon. Míg a 80-as években még 160 hektárnyi területet műveltek a gazdák, mára ez visszaesett 80 hektár alá. Valaha ebben az ágazatban a világ első 12 országa közé tartoztunk, ma már csak egyetlen adattal járunk az élen, mégpedig az egy főre jutó borfogyasztásban. (30 liter/fő/év). Bár az új világ betörése a piacra (Dél-Amerika, Argentína, Ausztrália, Új-Zéland, Kína) jelentősen megmutatkozik a hazai borpiacon is, kínálatunk ma is színes, széles palettájú. Magyarországon ma 96 féle fehér és 22 féle vörösbort ismerünk, mely tovább bővül, részben a badacsonyi kutatóintézet jóvoltából, akik jelenleg is újabb klónok kikísérletezésén, és újabb sikeres házasításakon dolgoznak.


Balatoni Borok Háza - Balatonfüred

Több előadó szavaiból is úgy tűnik, nem mindenben tudja jól marketingelni magát a Balaton. Borokban sem igazán. Holott a kiváló egy részt meszes, másutt vulkanikus talaj, a szubmediterrán jelleg kedvez a bortermelésnek. Az itteni borok tüzesebbek, zamatosabbak, testesebbek, és jó néhány egészen egyedi fajtával is találkozhatunk vidékünkön.


Szőlészeti és Borészati Kutatóintézet Badacsony

A kurzus második felében már a gyakorlatra esett nagyobb hangsúly. A hallgatók a második nap végére elméletileg meg kell, hogy tudják ízről különböztetni az egyes fajtákat, melyek közül a legjellegzetesebbek borvidékünkön az olaszrizling, mint a Balatonfüredi-Csopaki Borvidék zászlósbora, a kéknyelű, mint Badacsony zászlósbora, a juhfark, mint a Somló egyedisége, vagy az olyan kedvelt, fűszeres fajtákat, mint a semillon, vagy a cserszegi fűszeres, vagy a tramini. Szintén ismertették az előadók a legszembetűnőbb borbetegségeket is, mint az almasavtúltengés, az opálosság, túlzott illó, ecetesség. A résztvevők ízlelhettek kénhiányos, dohos, kezeletlen és úgynevezett egérszagú borokat is. Szintén fontos tudnivaló, mit mivel ajánlott fogyasztani, és hogyan…

Zselyi István, a veszprémi Jedrassik-Venesz Szakiskola szakoktatója a gasztronómiába vezette be a hallgatókat, dinamikus előadásában jónéhány titokra fény derült. Például sokan nem is tudják, hogy a szobahőmérsékletű bor valójában 17-18 fokos, hiszen a Napkirály udvarában még ezt jelentette a szobahőmérséklet. Milyen sorrendben fogyasszuk az alkoholos italokat? Hol van köztük a borok helye? Milyen húsokhoz milyen bor ajánlott? Milyen dugóhúzót, tálalási eszközöket válasszunk? Ez mind mind a gasztronómia kérdésköre, melyhez a tanfolyam szervezői egy sokat bizonyított előadót választottak.

A harmadik, egyben utolsó nap kizárólag a gyakorlaté. A balatoni körtúra egyes állomásain mindaz megtapasztalható, amit elméletben már bemutattak az első két napon. A csoport ezen a hétvégén kellőképp szélsőséges képet kapott. Míg elsőként a Zánkai Borszövetkezetbe tettünk látogatást, mely fölött már rég eljárt az idő, az útra egy olyan pincészetben tettük fel a koronát, mely egyedülálló Magyarországon. A balatonboglári IKON pincészetnek az idei a második szürete, bár a teljes fejlesztéssel csak idén készültek el.

IKON Pincészet - Balatonboglár

A gigantikus méretű, félköríves épületben a legmodernebb technológiát használják. Szinte szemenként válogatják ki a szőlőszemeket. A több milliárdos beruházás mögött egy külső befektető áll, aki Korányi Jánost bízta meg a projekt irányításával. Az IKON mintegy 40 hektárnyi szőlőt művel, de a környékbeli gazdák termését is felvásárolja szigorú szempontok alapján. Csak azt a szőlőt fogadják be, amely gazda már a szüret előtt betartotta a megszabott utasításokat, a szüretet, pedig az IKON pincészet szakemberei végezték el. Szintén különlegessége az útnak a badacsonyi kutatóintézet, ahol azon túl, hogy a borászat kémiai, mikrobiológiai folyamataiba is bepillantást enged, olyan különleges új borfajtákat is felvonultat, melyeknek egyesek komoly jövőt és hírnevet jósolnak. Ilyen például a Rózsakő, mely a Rózsakő legendájáról kapta nevét. Enyhén savas, friss, üde bor, a kéknyelű és a budai zöld házasításából. Dr. Király Ferenc állította elő 1957-ben. De ilyen újdonság a Vulcanus, mely egy igazán tüzes badacsonyi bor. A kéknyelű után ő lehet a Badacsony zászlósbora. A legkülönlegesebb mégis a Zeusz, mely Szeremley Hubának köszönheti hírnevét. Az Ezerjó és a  Bouvier keresztezéséből készül, igazi édes, zamatos, női ital. Sokan úgy tartják, hogy Szeremley Huba állította hosszú évek után ismét középpontba különleges adottságai miatt a Badacsonyt. Megjelenésével javult a bada­csonyi borok minősége, késői szüretelésű borai, a Zeusz és az Olaszrizling, átütő sikereket arattak. Rajnai Rizlingjéhez hasonlóan az általa termelt Kéknyelű páratlan és ismeretlen ízvilága külföldön is nagy elismerést váltott ki.


Szeremley Huba és a Zeusz

A borbíráló tanfolyam utolsó napján a kurzus hallgatói mintegy 40 féle bort kóstoltak végig, majd a tihanyi Ferenc Pincében tartott záróvacsorán okleveleiket is átvehették. Punck Ferenc „welcome drink-jét” nem lehet nem megemlíteni. Bár az aszú kifejezés mint olyan Tokaj sajátja, köztudott, hogy a Balatonnál, vulkanikus talajon kiválóan aszúsodik a szőlő. A Ferenc Pincében kapható Gejzír, márpedig aszú, nem is akármilyen, hanem vörös aszú. Aki nem hiszi…tudják…az járjon utána.

A borismereti és borbíráló tanfolyam első 30 órás kurzusát a most következő hétvégén is megismétlik. Az érdeklődők folyamatosan jelentkezhetnek Müller Istvánnál, a Pelsovin Trade ügyvezető igazgatójánál a 30/9472163 telefonszámon. A részleteket megtekinthetik a Pelsonvin Trade honlapján.


Füssy Angéla
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.