Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
12°C

Latinovits Zoltánra emlékezik a színház

2013. szeptember 2. 8:45 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Születésének 82. évfordulója alkalmából Latinovits Zoltánra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház.

Ennek keretében szeptember 8-án (vasárnap) este hét órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben Holl Zsuzsa és Végh Péter színművészek idézik meg a színészóriás szellemiségét, küzdelmeit, gyötrődéseit a Ködszurkáló és a Verset mondok című kötetei segítségével.

Az ünnepségsorozat keretében Tarics Péter (I)GAZSÁG ÉS LEHETŐSÉG KÖZÖTT - Hogyan élt és halt meg Latinovits Zoltán?" című könyvének a bemutatója szeptember 10-én (kedden) délután öt órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színház stúdiójában. Köszöntőt mond Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója.

A komáromi újságíró, író tizenegyedik könyve rendhagyó monográfia a magyar Színészkirály  termékeny és gazdag életművéről, valamint halálának körülményeiről, teljesen új adatokkal, először nyilvánosságra hozott dokumentumokkal, fényképekkel, vallomásokkal, amely a szerző huszonnyolc éves kutatómunkájának eredménye.

vehir.hu
további cikkek
A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. 2024. május 7. 22:05 Kutyacsaholás a színházban állatvédelem Kutyacsaholás a színházban Van kutyabarát kávézó, étterem, könyvtár, hivatal, de egy színházban eddig meglepő lett volna négylábúakkal találkozni. A Veszprémi Petőfi Színház viszont most ebben is formabontó volt, ugyanis a VII. Lélektől Lélekig Fesztiváljának szombati napján az állatvédelemnek és a felelős állattartásnak is szentelt egy beszélgetést, így pedig a teátrum előcsarnokában az érdeklő közönség soraiban feltűnt több kutya is. 2024. április 21. 14:14 Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. 2024. április 20. 9:00 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.