Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban

2024. május 7. 22:05
Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését.

Az évadot beharangozó sajtótájékoztatón elsőként Porga Gyula polgármester szólalt fel, aki visszautalt a tavalyi, Európa Kulturális Fővárosa program évére. Elmondta, igazi csapatmunka volt, hogy a 2023-as év ilyen sikeresen lezajlott, a sikerhez pedig nagyban hozzájárultak a város kulturális intézményei, így a Veszprémi Petőfi Színház is.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója megköszönte a városnak a támogatást, ami jelentős terhet vesz le a vezetésről. Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház kreatív menedzser-igazgatóhelyettese részletesen is ismertette az évadot.

Az EKF évnek ugyan vége, de a város ragyog tovább, ahogy a színház is, erről a 2024/2025-ös évad műsorlistája is tanúskodik. A teátrum vezetése ismét szem előtt tartotta, hogy minden korosztály széleset meríthessen a kínálatból. A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálhatja a számára való darabot, lesznek szórakoztató vígjátékok, de helyet kapnak az elmélyülős, komolyabb, érzékenyítő előadások is.

Hamarosan jön a hetedik Rátonyi Róbert Operettfesztivál, június 20-23 között. Ennek apropóján egy részletet is láthattak a sajtótájékoztató résztvevői, méghozzá egy kultikus dalt a Mágnás Miskából. Bár a fesztiválon lesz a jólismert előadás előbemutatója, a következő évadban majd repertoár-szerűen fog menni.

Új bérletet is útnak indít a színház, Benczédi Sándor és Bakody József emlékére a Benczédi-Bakody bérlet nevet viseli az új, délutáni előadásokra szóló bérlet. A művészekről tudvalevő volt, hogy a délutáni órákban egy padon ücsörögve beszélgettek, így június elején egy padot is kihelyeznek az épületben, hogy emlékük ily módon is tovább éljen.

2024/2025:

Nagyszínházi előadások: Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia, rendező: Forgács Péter
Molière: Képzelt beteg, rendező: Oberfrank Pál
Bakonyi Károly – Gábor Andor – Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Oberfrank Pál
Szép Ernő: Lila Ákác, rendező: Őze Áron
Justin Zackham: Bakancslista, rendező: Tasnádi Csaba

Latinovits-Bujtor Játékszín: Topolcsányi Laura: Imagináció, rendező: Tasnádi Csaba
Keller János: „Volt egy fiú” Szécsi Pál ’80, rendező: Keller János
Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör, rendező: Harsányi Zsolt
Neil Simon – Marvin Hamlisch: Kapj el!, rendező: Szomor György
Peter Quilter: Behavazva, rendező: Őze Áron

Gyermek- és ifjúsági Színház: Grimm testvérek meséi alapján: Brémai muzsikusok, rendező: Módri Györgyi, Máté P. Gábor
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme, rendező: Oberfrank Pál
Szótagszámláló, rendező: Nyári Oszkár
I’m online: rendező: Tóth Géza

Szabó Eszter
további cikkek
Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. tegnap 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. 2025. február 10. 21:58 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.