Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Zonta Advent - kiállításmegnyitó

2008. november 28. 20:17
Vágfalvi Ottó festőművész és unokája, Vágfalvi Dóra tervezőgrafikus kiállítását nyitották meg pénteken délután a Városháza aulájában. A veszprémi Zonta Klub által szervezett tárlat előfutára a tizennégy éves egyesület hagyományos adventi koncertjének, a Mendelssohn Kamarazenekar szombati gyertyafényes hangversenyének.


A Lendvai Dániel, Pásztor Sára, Kovács Eszter alkotta cselló trió zenéje után Kristóf Mihályné, a klub elnöke és Péterné Rózsa Mária, a kulturális bizottság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd meggyújtották az első adventi gyertyát.


Kristóf Mihályné és Péterné Rózsa Mária


A klub tagjává fogadta Láng Lászlónét, aki a Zonta hagyományokhoz híven letette esküjét.


Láng Lászlóné


Vágfalvi Ottó és Dóra



Maleczki Anna zongoraelőadása után Gopcsa Katalin művészettörténész mutatta be néhány szóval Vágfalvi Ottót és Dórát, majd átadta a kiállítást a közönségnek. A december tizedikéig látható tárlaton látható képek egy része megvásárolható, a befolyó összeg egy részét pedig jótékonysági célokra fordítják.

Vágfalvi Ottó 1925-ben született Szerencsen, eredendően hegyaljai. Sárospatakon érettségizett, majd Képzőművészeti Főiskola növendéke volt 1949-ig. Ekkor Balatonalmádi mellett, Fűzfőgyártelepen telepedett le. Képein kerüli a meghökkentő, látványos témákat, festői trükköket. A harmóniára törekszik, tiszteletben tartva a látvány logikáját. (Balikó Galéria)







Vágfalvi Dóra 2006-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Többek között a Magyar Nemzeti Galéria XV. Országos Tervezőgrafikai Biennáléján is díjazott alkotó diplomamunkaként betűt tervezett, ami elsőre egyszerűnek és nem túlságosan látványosnak ígérkező feladat, eredménye azonban a diploma-kiállítás egyik legátütőbb alkotása lett: egyszerre design, bútortervezés és kivitelezés - írják alkotásáról.




vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.