Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egis: vételi ajánlat 28 000 forinton, kivezetés várható a BÉT-ről

2013. szeptember 24. 10:59
  • az Egis ma reggeli hivatalos bejelentése szerint önkéntes nyilvános vételi ajánlatot kapott a jelenleg is többségi (51%-os) tulajdonos Servier-csoporttól valamennyi, még nem tulajdonolt részvény felvásárlására
  • az ajánlattétel célja, hogy a Servier az Egis kizárólagos tulajdonosává kíván válni
  • az ajánlattétel árfolyama 28,000 forint, ez a tegnapi 21050 Ft-os záróárfolyamhoz képest 33%-os prémiumot jelent
  • a papírt a mai napra a BÉT-en felfüggesztették
  • az Egis a közlemény szerint igazgatósági ülésen tárgyalja meg az ajánlatot, illetve azt még a PSZÁF sem hagyta jóvá, de különösebb akadálya várhatóan egyik megerősítésnek sem lesz
  • az ajánlat elfogadására nyitva álló időszak a Felügyelet által jóváhagyott végleges ajánlat közzétételét követően néhány napon belül kezdődik és 30 napig tart majd
  • Ajánlattevő megerősítette, hogy az ajánlat során tulajdonába nem kerülő részvényekre vonatkozóan élni kíván majd a kiszorítási eljárással, ami a BÉT-ről való automatikus kivezetést vonja majd magával

Lámpi Ferenc
Buda-Cash Brókerház Zrt
Veszprém
88-561-218

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. tegnap 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.