Böbe 1963 januárjában született az afrikai Guineában, anyját orvvadászok lőtték le, s így került egy ott dolgozó magyar vízügyi mérnökhöz, Rózsavölgyi Imréhez, aki még abban az évben a veszprémi állatkertnek adományozta.
„1963 márciusától tartózkodtam Guineában, ahol egy kis afrikai városka részére vízművet építettünk. Március végén kollégáimmal együtt nagy vadászatra kaptunk meghívást. Én is kaptam puskát, de mert nagyon szeretem az állatokat, inkább a fényképezőgépem vittem magammal. Már bent jártunk az erdőben, amikor egy hatalmas nőstény csimpánz bukkant fel, nyakán kapaszkodó kicsinyével. Kétségbeesve próbált menekülni, de az egyik vadász golyója leterítette. Kicsinye sikoltozva rázta anyját, költögette, szeméből könnyek peregtek. Nagyon megható volt a kis majom kétségbeesése, szóltam hát a fővadásznak: adják nekem a kis majmot, haza akarom vinni. Természetesen odaadták. Amikor közelebb mentem, riadtan nézett rám könnyes szemeivel, de nem szaladt el, hanem odabújt anyja mellére. Elkezdtem simogatni, beszéltem hozzá, de legalább húsz percig tartott, míg le tudtam venni halott anyjáról. A társaság tovább ment, én a nyakamba kapaszkodó kis majmot azonnal elneveztem Böbének. Ha letettem és elszaladtam tőle, kétségbeesve rohant utánam, és amikor utolért, sikítozva kapaszkodott a lábamba. A vadászatról hazatérve egy kamrába zártam, de Böbe nagyon éles eszű, tanulékony kis majomnak bizonyult. Rövidesen kiengedtem, de nem ment el, pedig ott volt az erdő, Ő azonban csak mellettem érezte biztonságban magát. Ha otthon voltam, megengedtem neki, hogy bent maradjon, amíg írok. Mindent megfigyelt, felült az asztalra, a tollal telefirkálta a naplót, utána kitépkedte a lapokat. Ezt is tőlem látta, ugyanis még nem tudtam tökéletesen franciául, a piszkozatot ki szoktam tépni, és papírkosár hiányában a sarokba dobtam. Böbe megtanult üvegből inni, amikor pedig borotválkozás után a sarokba mentem mosakodni, máris ott ült az ablakban, tükörrel a kezében. Kente magát borotvahabbal, közben bele-beleharapott, a felét meg is ette.”
Rózsavölgyi Imre visszaemlékezése (1981)
Nagy szó volt ez akkoriban Magyarországon, hiszen a budapesti állatkertnek is egyetlen majma volt csupán, és most már a veszprémi is büszkélkedhetett eggyel, nem is akármilyennel. Még nem létezett majomház sem az állatkertben, ezért kezdetben az irodaépületben lakott. Banánt és narancsot Bécsből hozattak neki, de olajkályhát készlethiány miatt nem, csak vaskályhát kaphatott az afrikai klíma pótlására. Reggelire párizsis szendvicset, ebédre levest evett kanállal, uzsonnára mézes kenyeret fogyasztott, de szerette például a kávét is.
Rendkívüli intelligenciájának köszönhetően az állatkert gondozói Kasza László igazgató vezetésével számos etológiai megfigyelést és kísérletet folytattak Böbével. A különleges jövevény hatalmas figyelmet kapott, már 1965-ben film készült az életéből Böbe címmel, de készült film róla az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára is.
Böbét megtanították tüzet rakni, kávét főzni, szörpöt készíteni, tudott festeni, gyurmázni, agyagozni is, és képes volt kört alkotni ecsettel, ami csimpánzmanccsal elég nehéz mutatvány. Szeretett ablakot törölgetni, és olyan óvatosan dolgozott, hogy sosem tört be az üveg.
Imádott autózni és motorozni. Hihetetlen tanulékonysága, játékossága számtalan tanulság vagy kedves történet forrása. Az állatkertből meglógva egy közelben élő család vacsoráját tette emlékezetessé, és addig nem volt hajlandó otthagyni választott vendéglátóit, amíg gondozója, Vecsey Ervin motorjával a ház elé nem állt. Akkor felült szokott helyére, a hátsó ülésre – és irány az állatkert.
A vele folytatott kísérletek célja az volt, hogy azt kutassák: miként tanulhatott az ősember, gondolkodása hogyan fejlődhetett, az utánzásból hogyan lett invenció. A legérdekesebb és legnaivabb kísérlet akkor esett meg, amikor a Magyar Televízió forgatócsoportjának kíséretében Böbét Afrikába vitték, hogy megfigyeljék, miként reagál a fajtársaival való találkozáskor. 1969. december 17-én Kasza László, a veszprémi állatkert akkori igazgatója, Vecsey Ervin, Böbe majom gondozója és Rácz Gábor ismert természetfilmes megérkeztek a guineai Conakryba. Dr. Ferencz Károly volt az expedíció helyi vezetője. A céljuk: megfigyelni és rögzíteni reakcióit a vadon élő csimpánzokkal való találkozás pillanatában ‒ vajon megpróbál-e hozzájuk csatlakozni? Böbe azonban megijedt tőlük, kétségbeesett sírással mászott le egy hatalmas fa tetejéről, és futott a gondozója után. Azokat választotta, akik fölnevelték, akikhez mindennapjai kötötték – mindenki nagy megkönnyebbülésére.
Nem sokkal az afrikai út után Böbe megbetegedett, majd 1970 októberében elpusztult. Romhányi József költő így írt az ország kedvenc csimpánzának halálakor:
In memoriam
Elhunytál egy csendes őszi napon
Veszprémi Böbe, nagyhírű majom
Vagy az történt csupán,
hogy a kutató tudomány után
a halál sem késett,
hogy tanulmányozza végső viselkedésed,
amint lényed emberszabásúan
a semmibe suhan.
Remélem, ezen illő módon
elmondott nekrológon
senki sem nevet.
Vagy csak néhány – majom-
szabású emberek.
Romhányi József 1970
Szikra Ágnes
