Siettem vissza a szerkesztőségbe, a hétköznap délelőtti időponthoz képest meglepően sokan sürögtek-forogtak a belvárosban. Ahogy leértem a Jutasi úti aluljáróba, feltűnt, hogy a tömeg szétnyílik előttem, és az emberek nagy ívben elkerülik azt a két fiatal srácot, akik az aluljáró kijáratánál, nagyjából középen álltak, és valami papírt osztogattak.
Reflexszerűen nyúltam érte – ha szórólapozó diákokkal találkozok, mindig elveszem tőlük, amit felém nyújtanak, nincs is annál frusztrálóbb diákmeló, mint szétszórni háromezer senkit nem érdeklő reklámanyagot úgy, hogy közben mindenki levegőnek néz. Csak amikor a kezembe fogtam a papírdarabot, akkor jöttem rá, hogy egy jövő évi asztali naptárat tartok, az egyszerűbb fajtából, amit 150 forintért lehet beszerezni az olcsóbb papírboltokban.
Rákérdeztem, hogy ezt ugye nem a két szép szememért kaptam? Természetesen nem, épp a kórháznak gyűjtenek, és szívesen vennék, ha támogatnám a nemes ügyet. Hogy a mondandóját nyomatékosítsa, a srác egy kis mappát is mutatott nekem, amibe feltűnően rossz minőségű nyomtatott fotókat pakolt kórházi szobákról. Az természetesen eszébe sem jutott, hogy igazolványt mutasson, én pedig úgy éreztem, hogy ideje továbbállni a nyilvánvaló átverés elől.
Képeink illusztrációk
Közöltem, hogy csak annyi pénz van nálam, amit a reggelimre szántam (ami egyébként igaz is volt), és egyébként is sietek (ez meg főleg igaz volt), de ha délután még ott lesznek, akkor szívesen elbeszélgetnék velük. Nem meglepő módon a srác azt válaszolta, hogy nem lesznek ott, mert be kell ugraniuk a kórházba leadni, amit addig összekalapoztak. Van viszont a közelben egy ATM, ahol tudnék pénzt felvenni, és szívesen el is kísérnek, hogy ne kelljen visszafáradnom az aluljáróhoz.
Végül nem kísértek sehova, én is mentem a dolgomra, amikor pedig néhány órával később visszatértem, hogy felgöngyölítsem az ügyet, már nem találtam ott őket. Más útra tereltem tehát a történetet, és megkérdeztem a megyei kórház titkárságát, hogy az utcákon az ő nevükben pénzt gyűjtő úriemberek valóban az ő megbízásukból tevékenykednek, vagy – ahogy sejtettem – átverésről van szó? Az alábbi tömör, de egyértelmű választ kaptam:
„A fiatalembernek engedélye nincs. Kórházunk nem gyűjt ilyen módon támogatást. A rendőrségen bejelentést tettünk 2 hete, melyet ismételten megteszünk.”
Ahogy közeledik a karácsony (jövő héten már advent!), bizony sokunkban felébred a jó szándék, valljuk be, szívesebben adunk az évnek ebben a szakaszában, mint bármikor máskor. Ezt tudják az adománygyűjtő szervezetek, de sajnos tudják a csalók is. Miközben gyakran elhangzik, hogy a karácsonyi vásárokban vigyázzunk a zsebtolvajokkal, elfeledkezünk arról, hogy néha önként adjuk oda a pénzünket a csalóknak.
Naptárakat osztogattak az aluljáróban
Ha tényleg szeretnénk segíteni, azt érdemes az utcai készpénzes ügyletek helyett átutalással intézni. Ha valódi jótékonysági akciót népszerűsítő önkéntesekkel találkozunk az utcán, azok minden bizonnyal örömmel megadják majd a számlaszámot, amelyen keresztül egy egyesületnek, alapítványnak vagy intézménynek tudunk pénzt juttatni. A számlaszám tulajdonosát, hátterét jóval egyszerűbb ellenőrizni, mint egy utcai kéregetőét, aki valószínűleg fél óra múlva már felszívódik, és a város másik végében vadászik újabb áldozatokra.
Vannak olyan adománygyűjtő akciók is, ahol nem pénzt, hanem tárgybeli felajánlásokat várnak, a karácsonyi időszakban a legismertebb ilyen a Mikulásgyár, ezek azonban előre meghirdetett helyen lelhetők fel, így már eleve utánanézhetünk, hogy megbízható szervezetekről van-e szó.
Aki esetleg úgy érzi, hogy szeretne a megyei kórháznak pénzzel segíteni, az semmiképp ne az utcán tegye! Az intézményt a Veszprém Megyei Kórházért Alapítványon keresztül lehet támogatni, ennek számlaszáma: 10104820-16256260-00000002.
