A kapcsolatépítés története azzal indult, hogy amikor engem 1973-ban eltávolítottak Kovászna megye művelődési életének irányítói tisztségéből az 1848-49-es forradalom és szabadságharc erdővidéki hősei emlékművének illegális visszaállításáért és kineveztek a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatójának az előző évi, széles körben, külföldön is ismert közművelődési ténykedésem nyomán színházi megbízatásaimat különböző feltételekhez köthettem. Ezek egyike volt, hogy a sepsiszentgyörgyi színházat kimozdítsuk provinciális elszigeteltségéből, a színjátszás élvonalához tartozó színészeket toborozhassunk, a műsorrendet a "hely szellemének" is alárendelhessük, és külföldi cserevendégjátékokat is szervezhessünk. – írja emlékező levelében Sylvester Lajos.
Tamási Áron Állami Magyar Színház (Sepsiszentgyörgy)
Az 1968 -1973 közötti kezdeményezésre számos kulturális intézmény, egyesület, a megye határain kívül is érdeklődést kiváltó nagyrendezvény született, szobrokat, emlékműveket állítottak, köztük olyanokat is, amelyeket a kélt világháború között, vagy a második világégés után erőszakkal távolítottak el. „Mindezt az én esetemben betetézte a Barót-Köpec-Ágostonfalva útkereszteződésnél visszaállított, egy 1849-es helyi csatának emlékére állított obeliszk. Az újraépített emlékművet az akkori megyei ideológiai titkár pillanatnyi felindulásában leromboltatta. Az 1934-es emlékműrombolás és az 1973-as között csak technikai különbség volt: előbb ökrökkel, másodjára buldózerrel távolították el. A szellem azonos volt: a Vasgárdáé. Ezt, végső szorultságomban a szemükbe kellett mondani, és kilátásba helyezni, hogy a szobordöntés miatt nemzetközi botrány kerekedik, s ez veszélyezteti a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény Egyesült Államok általi biztosítását, ami éppen abban az időszakban volt esedékes. A hatalom retirált. Erdővidék új '48-49-es emlékművet kapott. Engem viszont el kellett távolítani a megyei kulturális vezetés éléről, hogy többé ne férkőzhessek szobrok és emlékházak közelébe.” – írja Sylvester.
A megyei kulturális élet vezetése helyett, egy színház vezetése jutott feladatul Sylevester Lajosnak. A Veszprém megyei vezetés, Pétervári István a Petőfi Színház akkori igazgatója és Hegyeshalmi László aligazgató szívvel-lélekkel támogatta kapcsolat létrejöttét egy erdélyi színházzal. Az az ajándék székely kiskapu - gyalogkapu -, amely ma is ott áll a veszprémi Petőfi Színház színészházának bejáratánál, s amely akkor érkezett Veszprémbe, amikor a román diktátor neje egy "NU"-val megtiltotta a kimenetelünket, egy élő kapcsolattörténet emlékműve, mint ahogyan a veszprémi Petőfi Színház számára ugyancsak ajándékba küldött Csongor és Tünde, a két szerelmes fiatal székely ruhája is a létrejött lelki együvé tartozásra emlékeztet ma is. Az idők során 5 cserejátékra került sor a két teátrum között. A sorozatnak végül is brutális beavatkozásával maga Elena Ceausescu vetett véget. A romániai kulturális élet fő irányítójaként szeme elé került a mi Magyarországra tervezett turné. Egyetlen szót írt a lapszélre: NU!
A veszprémi-háromszéki kapcsolatépítés elakadt ugyan, de az 1989-es romániai fordulat után Veszprém és vidéke lázban égett, a Veszprémi Napló, Horváthy György és mások kezdeményezésére az egész Balatonfelvidékre kiterjedő gyűjtés kezdődött. December 29-én már megérkezett Veszeli Lajos irányításával az első pótkocsis tehergépkocsi szállítmánya.
Aztán érkeztek folyamatosan a veszprémiek Sepsiszentgyörgyre. Horváth Balázs, Szekeres Imre, az egykori veszprémi KISZ-titkár egy lelkész társaságában, művészek, egyetemi tanárok, maga az egyetem rektora, s a háromszéki-veszprémi kapcsolatrendszer az élet sok területére kiterjedt.
Ünnepi kiállítás Sepsiszentgyörgyről a laczkó Dezső Múzeumban
Jelfát kaptunk ajándékba
