Amikor valaki azzal csenget be hozzánk, hogy szeretné valamilyen újfajta, minden igényt kielégítő termékkel gazdagítani életünket, s ennek ellenértékével pénztárcánkat megkönnyebbíteni, szinte zsigerből jövő válaszunk: „Nem veszünk semmit!” Az újdonság bármilyen vonzó, idegensége miatt mégis tartunk tőle egy kicsit: jó lesz ez egyáltalán, vagy sikerült megint valami tökéletesen használhatatlan, de annál drágább dolgot beszerezni? Az ügynököt persze elsősorban nem a mi jólétünk érdekli, hanem az eladott termékek mennyisége. Éppen ezért nehéz dolgunk van az ügynökkel, de talán az ügynököknek sem könnyebb velünk, egyre tudatosabb és megfontoltabb vásárlókkal.
Pál apostol sok szempontból hasonlítható a házaló ügynökökhöz. Csupán két komolyabb különbséget fedezhetünk fel közte és az ilyesfajta ügynökök között: Pál nem fizikai dolgokat, még csak nem is virtuális termékeket próbált eladni az embereknek, hanem egy újfajta életformát. Egy az addigiaktól tökéletesen eltérő Istent hirdetett, aki nem nagy áldozatokat kíván az embertől, hanem saját Fiát küldi el az emberekhez, hogy új életet ajándékozzon nekik. S Pál mindezt nem apostoloknak kijáró, csillagászati összegekre rúgó fizetésért teszi, hanem ingyen. Két kezével dolgozik, s szabadidejében terjeszti meggyőződését, amit ő örömhírnek nevez. Működési területe meglehetősen kiterjedt: a mai Törökországtól kezdve Görögországon és a Balkán félszigetig alapít olyan csoportokat, amelyek Jézust kezdik életük egyetlen mércéjének tekinteni. E hatalmas területeken főleg a nagyvárosokban alapított közösségeket, amelyek aztán maguk is továbbadták a Páltól hallott örömhírt. Amikor egy-egy közösség megerősödött, továbbállt, s újabbakat alapított. Így mintegy tíz év alatt jó tíz közösséget alapít, amelyek közül néhány mind a mai napig létezik. Pál tehát rengeteget utazott, többnyire gyalog, ritkábban hajóval. Munkáját természetesen nem egyedül végezte, számos munkatársa hozzá hasonlóan járta a közösségeket, s segítettek a kommunikációban: hozták-vitték a híreket. Amikor pedig Pál arról értesült, hogy valahol különféle nehézségek, kérdések, problémák merültek fel, amelyeket e közösségek saját erejükkel nem tudtak megoldani, tollat ragadott, s megírta a legfontosabb tudnivalókat. Később ezeket a leveleket összegyűjtötték, majd a Biblia részévé váltak.
Ha fellapozzuk Pál leveleit, első ránézésre idegennek, furcsának tűnnek. Bizonyos szempontból azok is. Hiszen Pál konkrét embereknek, konkrét helyzetekbe ír, s mindig csak a legszükségesebbet írja meg. Nem egyszer írja, hogy minden más kérdést akkor intéz el, amikor majd személyesen megérkezik. Mi egészen más világban élünk, mint az akkori címzettek, egészen más nehézségekkel nézünk szembe, mint az akkoriak, felmerül tehát a kérdés, miért érdemes még foglalkozni ezekkel a levelekkel. E levelek elsősorban kihívást jelentenek – a szó eredeti értelmében is. Kihívnak bennünket talán túlságosan is magától értetődőnek tűnő gondolkodási rendszerünkből, s meghívnak egy másik világba, a Római Birodalom keleti vidékének keresztényeinek világába. Az első keresztényekről a legtöbbet pont Pál apostol leveleiből tudunk meg, aki egy-egy félmondattal utal bizonyos dolgokra, amelyeket különben régen elfelejtett volna az emberiség. E levelek azonban Pál számára is kihívást jelentettek: Hiszen ő volt gyakorlatilag az első keresztény gondolkodó, így minden egyes kérdésben saját magának kellett megkeresnie a megfelelő válaszokat. Leveleiben nem csupán a kész válaszokkal találkozunk, hanem nyomon követhetjük azt a folyamatot is, ahogyan ezek a válaszok megszülettek. Pál megküzdött ezekért a válaszokért. Újból és újból megpróbálta a felmerülő problémák mélyén megtalálni azt a pontot, ahol Jézus személyével találkozhatott, majd ebből a találkozásból kiindulva adta meg a megfelelő, sokszor mind a mai napig érvényes válaszokat.
Érdemes idézni legrövidebb levelét, amelyet egy bizonyos Filemonnak írt. E levél apropója nem valamilyen közösségi nehézség, hanem egy egészen személyes ügy. Az egyik Kolosszében élő kereszténytől megszökött egy Onezimusz nevezetű rabszolga. Ő megkeresi Pált, aki ekkor éppen Efezusban (Kolosszétől mintegy 200 km-re) raboskodik. A börtönben Onezimusz is keresztény lesz, s egy levél kíséretében indul haza. E levélre azért volt szüksége, mert a szökött rabszolgákat kegyetlenül megbüntették. Ebben a levélben Pál arra kéri Filemont, hogy tekintsen el a jogosan kijáró büntetéstől.
Filemonnak 1 Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus testvér Filemonnak, kedves munkatársunknak 2 és nővérünknek, Appiának, küzdőtársunknak Archippusznak, és a házadban összejövő egész egyháznak. 3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Jézus Krisztustól! 4 Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad, 5 s mivel hallom, mekkora hittel és szeretettel vagy Krisztus Jézus és valamennyi szent iránt. 6 A hitben való közösség legyen benned hatékony mindannak a jónak felismerésére, amit Krisztusért kaptatok. 7 Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált ugyanis, testvér, a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne. 8 Ezért bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni, 9 mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. 10 Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet. 11 Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. 12 Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. 13 Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, 14 beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. 15 Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, 16 de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. 17 Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. 18 Ha megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. 19 Én, Pál sajátkezűleg írom: Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. 20 Igen, testvér, szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban: teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban. 21 Engedelmességedben bízva írok neked. Tudom, hogy többet is teszel, mint amit mondok. 22 Egyúttal készíts szállást is nekem. Remélem ugyanis, hogy imádságotokra ajándékul visszakaptok. 23 Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, 24 és munkatársaim: Márk, Arisztarchusz, Démász és Lukács köszöntenek. 25 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel! Amen..
Ez a kis levél szépen bemutatja nekünk Pál gondolkodásmódját. Érdemes odafigyelni Pál apostol különféle kapcsolataira. Nem akarja megváltoztatni a megváltoztathatatlant, nem akarja eltörölni a rabszolgaság intézményét, fontosnak tartja azonban, hogy a rabszolgát is embernek tekintsék. Semmi olyanhoz nem nyúl hozzá, amit nem tud megváltoztatni, de ahol úgy érzi, hogy tud tenni valamit, mindent megtesz a változtatás érdekében. Filemont is kéri csupán, bár emlékezteti, hogy kettejük kapcsolata egyáltalán nem egyenrangú. Megígéri Onezimusz helyett a kárpótlást, de emlékezteti Filemon egészen más jellegű adósságára: Mivel Pál térítette meg őt, egész életével, s minden ezzel összefüggő dologgal neki tartozik. S bár magánügyről van szó, Pál nem csupán Filemonnak címzi a levelet, hanem az egész közösségnek. Megragadja az alkalmat, hogy őket is üdvözölje, velük is elmélyítse a kapcsolatot.
Pált elsősorban két dolog vezérel: A Jézusban közel jött Isten és az ember, aki tudva-tudatlanul várja az Istennel való találkozást. Ezért utazik, ezért prédikál, ezért vállalja a börtönt, ezért vállalja később a kivégzést is. Mert Néró császár idején Pált kivégezték. Hatalmas sikere és leveleiből ismert örömhíre azonban mind a mai napig él, és arra hív meg minden embert, hogy találjunk rá arra az Istenre, aki a mi életünket is képes teljessé tenni.
