Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Az igazi segítség a megelőzés

2014. március 3. 13:20
Veszprémbe látogat csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Internet nem felejt című középiskolásoknak szóló programja.

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn délelőtt elmondta, hogy egyes közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják, hogy a magyar társadalom rendkívül gyerekbarát, azonban az utóbbi években a társadalmi és gazdasági válságnak köszönhetően a szülőknek sajnos egyre kevesebb idejük van a gyerekeikkel foglalkozni. A fiatalok gyakran válnak bűncselekmények áldozatává vagy kerülnek veszélyeztetett helyzetbe és gyakran maguk követik el azokat.

Három évvel ezelőtt, a Gyermekbarát Igazságszolgáltatás néven elindított kampány olyan alapvető célokat határozott meg, ami remélhetőleg egy folyamatot indít el a magyarországi igazságszolgáltatásban, bűnüldözésben, a gyermekekkel való kapcsolattartásban és környezetük alakításában.

A program egyik legnagyobb sikere, hogy tavaly év végéig minden megyében minimum egy gyermekbarát meghallgató szoba jött létre, de vannak olyan megyék ahol már négy, speciálisan a gyermekek meghallgatására létrejött szoba is működik. Az itt rögzített tanúvallomások egy esteleges büntetőeljárás során később is felhasználhatók. Az új büntető törvénykönyv védettebbé tette a gyerekeket, az ellenük elkövetett bűncselekményeknél súlyosbító körülménynek minősül, ha az áldozat kiskorú.

Balatoni Monika és dr. Navracsics TiborBalatoni Monika és dr. Navracsics Tibor

A miniszter szerint ezekkel az intézkedésekkel egy lépést tettünk a gyermekbarát igazságszolgáltatás felé.  Fontos olyan akciókat indítani, amik fel tudják hívni a gyermekek és szüleik figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Az internet nem felejt névre keresztelt kampány is ezt a célt szolgálja.

Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint elég riasztó adat, hogy egy tíz és fél éves gyerek átlagosan másfél órát tölt naponta a világhálón. A fiatal korosztály életének természetes velejárója, hogy az életük minden apró pillanatát megosztják a közösségi hálón.

A szülők döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi történik a gyerekeikkel a közösségi oldalakon.

A közösségi tér az iskolai osztályközösségen túl a világhálóra összpontosul. Már nem csak iskolai erőszakról, hanem az úgynevezett cyberbully-ról, azaz az internetes erőszakról is beszélhetünk. 

Az internet nem felejt névre keresztelt preventív program célja, hogy felvilágosítsa a gyerekeket és a pedagógusokat a világháló veszélyeiről. Szeptembertől elindul az a pedagógus továbbképzés, ami hatvan órában lehetővé teszi a pedagógusok jogtudatosítását és segít felismerni az internetes zaklatás pszichológiai és lelki jeleit. 

A március 6-án Veszprémbe érkező roadshow délelőtti és délutáni programjában a pedagógusokat és a szülőket készítik fel az internetes veszélyekhez kapcsolódó ismeretanyagra, illetve a Lovassy László Gimnázium diákjai ismerkedhetnek meg Az internet nem felejt című megelőző program lehetőségeivel. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.