Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fotósok ötödik viadala

2014. április 22. 9:19
Idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre május 10-én, a Gizella Napok szombatján Veszprém belvárosában a Pannon Egyetem Fényképészkör által szervezett FotósViadal.

A szervezők amatőr és profi fotósok részvételére idén is egyaránt számítanak. Az eddigi évekhez hasonlóan most is érdekes témákat kapnak majd a versenyzők, melyeket a nap folyamán adott időkorlátokon belül kell leexponálniuk és leadniuk a megadott állomásokon. A mozgalmas, egész napos kihívást jelentő verseny lehetőséget ad a tapasztalatszerzésre, és a programból adódóan bizonyos határokig minden résztvevő maga alakíthatja saját idejét. Az interaktív nap folyamán egy időben csak egy téma címe és az időkorlát áll a versenyzők rendelkezésére: így válik igazán dinamikussá és izgalmassá a megmérettetés. A verseny során leexponált képek közül szakmai zsűri választja majd ki a nyertes képeket, a díjátadóra pedig a beérkező művekből összeállított időszakos kiállítás megnyitóján kerül sor. A FotósViadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza. 

A FotósViadalt a Fényképészkör veszprémi hagyománnyá tette, mellyel hozzájárulnak a város amúgy is sokszínű és mozgalmas kulturális programjaihoz. A versenyt minden évben a Veszprémben megrendezett Gizella Napok összművészeti fesztivál szombatján rendezik. A rendezvény megtölti, és színes forgataggá változtatja Veszprém belvárosát, kiváló lehetőségeket nyújtva a versenyzők számára.

A megnyitóra május 10-én reggel 9 órakor kerül sor a Hotel Magister konferenciatermében, regisztrálni már 7:30-tól lehet. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges, melyet a FotósViadal honlapján tehetsz meg: www.fotosviadal.hu. Friss információkért kövess minket facebook oldalunkon, a www.facebook.com/fotosviadal címen. 

Gyere és fotózz velünk idén is!

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.