Korunk talán egyik legnagyobb vívmánya, hogy szeretjük valóban megérteni a dolgokat, nem szeretjük a homályos közléseket, s bosszankodunk, amikor valamit nem értünk meg. Éppen ezért olyan kellemetlen az, amikor „hétpecsétes titkokkal” találkozunk, amit nem csak nem tudunk, de nem is lehet megfejteni. S a Biblia pont egy ilyen titkos könyvvel fejeződik be: a Jelenések könyvével. Számtalan zavaros látomás, kibogozhatatlan képek, pusztulás és katasztrófák sora olvasható e könyvben, amit általában a világ végével szokás azonosítani. S e képek valóban a föld és a világ borzalmas és fájdalmas összeomlását szemléltetik. Ezek szerint a Biblia egy olyan könyvvel végződik, ami bemutatja mindennek a végét, a halált. Mintha a Biblia minden előző könyve által sugallt remény – a jóság győzelme – végül a legnagyobb kiábrándulásba fulladna bele: Mindennek vége, minden elpusztul – s e pusztulást minden korábbit meghaladó szenvedések előzik meg. Az elmúlt évszázadokban többször vélték eleink, s vélik ma is egyesek, hogy lassan elérkezett e pusztulás ideje. Klímaváltozás, gazdasági válság, természeti katasztrófák – talán ezek is erre mutató jelek?
A Jelenések könyve éppen olyan embereknek íródott, akik annak idején szintén hatalmas veszélyeknek voltak kitéve. A magát látnoknak nevező János, aki e könyvet írta, pont ezekre a félelmekre szeretett volna egy számunkra különös, akkoriban azonban sokkal könnyebben érthető nyelven választ adni. Ehhez az apokaliptika eszközeihez nyúl vissza, ami különféle képekben, Isten szempontjából mutatja be a jelenkor történelmét. Ehhez három, első ránézésre szinte teljesen független témakört dolgozott fel. Ha ezt a hármat sikerül felismernünk, feltárul előttünk a titok, s könnyebben megérthetjük e titokzatos könyvet. Az első témakör az Ószövetségi apokaliptikus irodalom. János olyan képeket használ fel, amelyeket a Bibliából merít. Főleg Ezekiel és Dániel könyvei tartalmaznak olyan részeket, ahol a jelenkori eseményeket a szerzők úgy mutatják be, mint a távoli jövő haloványan sejthető eseményeit. Különféle országokat hasonlítanak pl. állatokhoz, ezek uralkodóit pedig ezen állatok valamilyen testrészéhez, pl. szarvához. A Jelenések könyvének „képanyaga” nagyrészt innen merít. S mivel a fent említett próféták e képeket általában megmagyarázzák, János gyakran elégnek tartja e képek bemutatását. A sokszor borzalmas képek tehát olyan eszközök, amivel bizonyos történések fejezhetők ki. János pedig nem a jövőbe tekint, hanem az általa megélt eseményeket mutatja be e képekkel. Ez tehát a második nagy témakör: A Kr.u. első évszázad utolsó évtizedeinek eseményei a Római Birodalomban, és azon belül is Kis-Ázsiában, a mai Törökország ázsiai vidékein. János képei az általa megélt hétköznapok eseményeit mutatják be. Helyet kapnak itt a napi politikai események, a környékbeli városok egymás közti rivalizálása, amelyek akkoriban szinte közhelyszámba mentek, mára azonban számunkra tökéletesen érthetetlenné váltak. E szinte banális eseményeket mutatja be János az Ószövetségből merített borzalmas képekkel. Könyve azonban több mint kora ábrázolása. Napjainak történetét úgy mutatja be, mint olyan történelmet, amely a beteljesedés, a tökéletesség felé halad. Ennek garanciája Jézus Krisztus, akinek születését mind a mai napig évről évre megünneplünk. János legfőbb meggyőződése, hogy Jézus nem csak egy valaha élt és meghalt történelmi személy, hanem a történelem vezetője, akit a megfelelő irányba vezeti az emberiség sorsát. Röviden: János bibliai képek segítségével úgy mutatja be kora szenvedésekkel teli történelmét, mint a történelem célba érésének útját.
Könyve egy látomással kezdődik, ahol a mindenek felett győztes Krisztussal találkozik, aki győzelmét nem mások elpusztítására, hanem az emberiség megmentésére használja fel. Ez a Krisztus diktál neki hét levelet, amelyeket Kis-Ázsia hét városában élő hét keresztény közösségéhez címez. E levelek az egyes közösségek és városok helyzetéről nagyon pontos képet festenek. A hét levél után következnek a látomások, amelyekben János különféle mennyei és földi jelenetnek lehet szemtanúja. E jelenetek megértéséhez fontos tudnunk, hogy János a történelmet két szinten képzeli el: Az igazán lényeges dolgok a mennyben, Isten szférájában történnek, a földi történések pedig e mennyei események vetületeként jelennek meg. Ő a mennyei eseményekre világít rá, hogy ezeket megértve tudjuk értelmezni mindennapjaink eseményeit is. A látomások sorozatában a földön hatalmas pusztulások következnek be, míg a mennyben Istent dicsérő himnuszok hangzanak fel. E mennyei himnuszok elővételezik Istennek a gonosz feletti végső győzelmét, amivel a könyv végződik. A földi katasztrófák sem csupán általános, mindenkit érő pusztulások sora, hanem elspsorban a gonoszságot megjelenítő szereplőket érintik. Ebből a szempontból a Jelenések könyve nem a világ végső pusztulását vetíti szemünk elé, hanem a történelem beteljesedését. A Jelenések könyve tehát sokban hasonlít J. R. R. Tolkien: Gyűrűk ura című regényéhez – illetve Tolkien írt egy olyan regényt, ami sokban a Jelenések könyvének vezérfonalát és képeit használta fel egy hasonló téma – a Jó győzelme a Gonosz felett – bemutatására. Mindkét műben megfigyelhetjük, hogy a szereplők „párosával” lépnek fel: Minden pozitív szereplőnek megvan a negatív, gonosz ellenlábasa. A Jelenések könyvében szereplő összes pusztulás e negatív szereplők pusztulása, akik nem hajlandók elfogadni Isten jóságát.
Mindezek után érdemes közelebbről is szemügyre venni egy talán számunkra is aktuális látomást:
Jel 17 1 Akkor a hét csészét tartó hét angyal közül az egyik odalépett hozzám és hívott: „Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. 2 Vele bujálkodtak a föld királyai, és a föld lakói megrészegültek kéje borától.” 3 Lélekben elvitt a pusztába. Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt. 4 Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undokságokkal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg. 5 Homlokára egy titokzatos név volt írva: „A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja.” 6 Láttam, hogy az asszony megrészegedett a szentek és Jézus tanúinak vérétől. Mindezt látva nagy csodálkozva elámultam.
Ez a látomás a könyv vége felé közeledve tárul fel János előtt, közvetlenül a gonoszság uralmának végső veresége előtt. A látomás, amit itt lát, az egyik negatív hőst mutatja be: Egy nem éppen szimpatikus, mégis bizonyos szempontból vonzó nő, aki egy furcsa állaton ül. Az állat hét feje a későbbiek szerint hét dombra utal, ami a Római Birodalomban egyértelműen az akkori világ fővárosára, Rómára vonatkozott. A korabeliek e látomásban felismerhették a Róma nevű istennőt is. A látomás tehát elsősorban nem egy történelmi személyt, hanem a kor talán legnagyobb ideálját próbálja szemléltetni: A Római Birodalmat, annak lenyűgöző szépségével, hatalmával, szervezettségével. Mindez többezer év távlatából is csodálatra méltó, s a korabeliek számára bizonyára sokkal lenyűgözőbb volt, mint számunkra az Európai Unió összes intézménye és fővárosa együttvéve. Ez a nő vonzó, lenyűgöző – nem véletlenül álmélkodik János –, mégis van benne valami taszító. A káromló nevek az Istennel, a Jósággal való szembenállásra utalnak. Ennek a nőnek az adja a legnagyobb élvezetet, hogy küzd Jézus tanítványai ellen, és legyőzi őket. A jó oldalon állók életének kiontása teszi ezt a nőt naggyá, hatalmassá és vonzóvá.
Bennünket is lenyűgöznek a gazdasági nagyhatalmak, csodaszép városok, a gazdagság, a pompa. Ez a kép azonban emlékeztet arra, hogy abban a pillanatban, amikor mindez öncélúvá válik, ez a hatalmasság maga alá temeti az embert. Tönkretesz családot és közösségeket, s rabszolgává teszi az embert. Megittasodik az érte hozott súlyos áldozatoktól, s pompáját növelve egyre nyomorultabbá teszi azokat, akik szolgálnak neki, pénzügyi és gazdasági válságokat okozva. Mégis marad ebben a nőben valami vonzó, aminek olyan nehéz ellenállni. Ennek igazi oka a Jelenések könyve későbbi részeinek tanúsága szerint abban rejlik, hogy ez a nő egy másik nő ellentéte, a mennyei Jeruzsálemé. A mennyei Jeruzsálem ehhez a nőhöz hasonló öltözékben jelenik majd meg, kettejük között a legfőbb különbség az, hogy míg a mennyei Jeruzsálem az Istentől érkezik, és minden tagjának boldogságot ígér, addig ez a nő abból él, hogy megöli legjobb alattvalóit. A Jelenések könyvében ezt a nőt elítélik, hogy átadja helyét a mennyei Jeruzsálemnek. Az utolsó szó nem a gazdasági-politikai nagyhatalmaké, hanem az Istené.
