Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
17°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
17°C

Nincs infláció - 46 éve nem volt ilyen

2014. május 13. 13:30
1968 óta nem fordult elő Magyarországon, hogy csökkentek volna a fogyasztói árak. Azonban most előfordult újra, a versenygazdaság keretei között.

A KSH adatai szerint áprilisban még minimálisan sem nőtt az éves inflációs ráta, sőt újabb mélypontra, negatív tartományba süllyedt. Az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 0,1%-kal alacsonyabbak voltak, míg márciushoz képest 0,1%-kal nőttek.

 2014 eddig eltelt részében összességében nem változtak az árak 2013 hasonló időszakához képest.
Szinte minden éves részindex csökkent, közreműködve az átmeneti deflációs helyzet megteremtésében.
 Az élelmiszerek ára még fokozottabban, már 0,5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, a ruházkodási cikkeké 1,4%-kal, a tartós cikkeké 0,5%-kal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,6%-kal (ezen belül az üzemanyagok 1,9%-kal).

 A háztartási energiánál a rezsicsökkentések miatti szokásos, -10,3%-os volt a változás. Inflációs szempontból kedvező, hogy a szolgáltatások éves rátája is tovább süllyedt, áprilisban már csak +1,6% volt, itt többek között az árakat korábban erősen felfelé húzó banki díjaknál enyhült a növekedés. A szeszes italok, dohányáruk is régóta nem tapasztalan enyhén, csak 7,3%-kal drágultak.
A KSH éves maginflációs mutatója 2,4%-ra esett, itt az év eleje óta érvényesül a csökkenő tendencia. (Az MNB inflációs mutatóit 11 órakor teszik majd közzé.)

Jelentős tényező, hogy hiányzik a globális árnyomás, tehát hiába gyenge a forint, a világgazdaságban szintén hiánycikk az infláció.

A következő hónapokban is hasonlóan alacsony inflációs ráták várhatók, pár hónapig a defláció sem zárható ki. Az üzemanyagoknál ugyan lassanként már nem várható további éves árcsökkenés, de az élelmiszereknél (többek közt az idei terméstől függően), és az importált áruk nagy részénél is elképzelhető. Novemberig a rezsicsökkentés várhatóan hozza a -10%-ot az energiánál, a folytatás itt a kormány esetleges további lépéseitől függ.

A példátlan, bár nyilván átmeneti inflációs helyzet bátoríthatja a jegybankot további kamatcsökkentésekre, ez a piaci várakozássokkal sem ellentétes, ha rövidebb távról lenne szó. Természetesen sok függ a piaci hangulattól és a kockázatvállalási kedvtől, de ezek is jól alakulnak egyelőre .

Lámpi Ferenc
Fiókvezető
Buda –Cash Brókerház zrt.
Veszprém

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.