Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Tárlat a Veszprémi Játékokról

2009. január 19. 20:30
Szekeres György fotóiból nyílt kiállítás hétfőn délután a Városházán a "Mozgás Szépsége" címmel. A tárlatot - melynek témája a 10. Jubileumi Veszprémi Játékok - Domokos József, a rendezvény szervező irodájának vezetője nyitotta meg. A beszédeket rövid zenés összefoglaló előzte meg, mely után a Hemo Winner Versenytánc Egyesület bemutatóját láthatták az érdeklődők. A megnyitón fellépett Szabó Réka is, aki 2008-ban a verseny különdíját nyerte. Szekeres György 1964 óta tagja a Bakony Fotóklubnak, a szépségversenyek és a gyermekművészeti fesztiválok fotósaként másfél évtizede kíséri figyelemmel ezeket a rendezvényeket. A tárlat keretében kiállított életképek is a versenyek, bemutatók során készültek. A program és a beszédek után Mátyus Károly, a Bakony Fotóklub vezetője mondott pohárkoszöntőt.
Kocsis Sándor
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.