Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi modell az ellátásban

2014. október 19. 23:20 // Forrás: Gesztesi Ákos
Október 9. a Lelki Egészség Világnapja. Az alkalom kapcsán a Horgony Alapítvány elnökét, Dr. Balczár Lajost kérdeztük az ott folyó munkáról.

A Horgony Pszichiátriai Betegekért Alapítvány 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy a javítsák a veszprémi pszichiátriai gondozó működési feltételeit, valamint a közösségi pszichiátriai ellátást elterjesszék a városban, és a megyében egyaránt – kezdte bevezetőjét Balczár főorvos, a Csolnoky Ferenc kórház pszichiátere.

Veszprém városában kezdték meg a krónikus pszichiátriai betegséggel élőkkel való foglalkozást, majd ezt bővítették ki önerőből Veszprém kistérség, majd Várpalota és Balatonalmádi területére.

Általánosságban a közösségi pszichiátriai gondozás szociális ellátás területéhez, a pszichiátriai gondozás pedig az egészségügyi ellátás területéhez tartozik, azonban ezt a kétfajta ellátást  az alapítvány országos szinten egyedülálló módon integrálta, amely azóta is példaértékű.

A Horgony hatékony munkájában egészségügyi és szociális végzettségű emberek vesznek részt, aminek során segítik az ellátottakat a hétköznapi teendőik elvégzésében, valamint az egészségügyben használatos módszereket is alkalmazzák.

A közösségi ellátás

Közösségi ellátásban jelenleg 57 főt tudnak részesíteni a szociális szférát érintő megszorítások óta, s ebből 40 főre kapnak finanszírozást. Az alapítvány dolgozói a mindennapi ellátás mellett közösségi programokat is szerveznek, amelyekhez rengeteg segítséget kapnak különböző intézményektől. Színházba rendszeresen járnak, valamint a helyi állatkertet is évente kétszer keresik fel, ami abszolút sztenderd programnak számít. Többször jártak már hajókiránduláson is, nemrég pedig a fővárosban a Tropikáriumot és a Csodák palotáját látogatták meg.
Ezekkel a közösségi foglalkozásokkal továbbá kétirányú eredményt próbálnak elérni. Az egyik az ellátott szociális terének kitágítása, a másik, hogy a társadalmi jelenlétük révén hatékonyan csökkenteni tudják a pszichiátriai betegek felé irányuló megbélyegzést. 

A nappali ellátás

Ideális esetben a két ellátásnak egymásra kellene épülni, hiszen amit a napi gondozás során elsajátítanak, azt a csoportos foglalkozások során kibővítve is gyakorolhatnák. A létszámnormák eltérő szabályozása miatt ez nincsen így, van ugyan átfedés, de az részleges.

Rengeteg olyan csoportfoglalkozása van az alapítványnak, ami a nappali ellátás tematikájában is benne van, ezeket magas szinten egészítik ki külsős szakemberek segítségével. Ilyenek többek között a zeneterápia, az állatterápia, a néptánc, az angol nyelvtanítás és a várostól bérelt földdel való foglalkozás is. A programban résztvevők különböző megközelítésben részesülhetnek a kommunikációs tréningekben, valamint életmód-, irodalmi-  és filmklubbal is színesítik a gondozást.

Számok

Kérdésünkre Balczár doktorúr elmondta, hogy a pszichiátriai gondokkal küszködők előfordulása igen magas. 

(1) A statisztikák szerint az emberek közel 1/3-a  élete során szembesül különböző pszichiátriai betegségekkel, 
(2) A skizofrénia a lakosok 1%-nál fordul elő, ami a kb. 70 ezer lakosú Veszprémnél könnyen kiszámolható -700 fő. 
(3) A bipoláris zavar 5%, amit ha az előbbivel megszorzunk, máris 3500-t kapunk. A pszichiátriai gondozóból azokat az embereket javasolják a közösségi ellátásba, akik együttműködése megnyerhető ehhez az intenzívebb, hatékonyabb ellátási formához. 

A mentális zavarokat rendszerint a pszichiátriai betegeket érintő előítéletek miatt eltitkoljuk, azonban a Horgony alapítványnál úgy gondolják, hogy ezek ugyanolyan betegségek, mint a többi, és ezek bárkivel előfordulhatnak, kezelhetőek. Ezek részei az életünknek, hiszen ha azt mondjuk, hogy nincs, az attól még létezik- húzta alá a főorvos.

A példa

Az alapítványnál rendkívül büszkék arra, hogy a pszichiátriai gondozó jelenlegi működési formája amihez a közösségi pszichiátriai gondozás, és a pszichiátriai betegek nappali ellátása is tartozik (valamint a városban működő szociális ellátás) kizárólag a Horgony alapítványnak köszönhető. Az Országos Pszichiátriai Központ,- ami a pszichiátriai ellátás szakmai vezetése - a 2010-es látogatása során a Horgony alapítványnál folyó szakmai programmal annyira elégedett volt, hogy a „Veszprémi Modellként” szerepeltetik a járó beteg ellátás koncepciójában. Ezt bizonyítja a programban résztvevők életminőségének javulása is.

Az alapítványnál folyó munkát jórészt önerőből és pályázatok segítségével tartják fenn. A támogatott lakhatást azonban, - amelyre a sikeres re-integrációhoz szükség volna- az előzetes felmérések és szakmai tudás ellenére a Horgony Alapítvány önerőből már nem tudja létrehozni. Ennek megoldását jelenleg is keresik.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.