Elsősorban gimnazistáknak tartanak foglalkozásokat a Laczkó Dezső Múzeumban a holokauszt hetvenedik évfordulójához kapcsolódóan a Civil Alap 2014 pályázati program támogatásával. Az ősz során tíz diákcsoportot (nagyjából 150-200 diákot) vontak be a projektbe, akik a Lovassyból, az Ipariból illetve a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskolából érkeztek.
Szerdán a Lovassy kilencedikes diákjai vettek részt a foglalkozáson
A fiatalok egy kétórás témanapon vehettek részt, aminek célja, hogy a 14-19 éves diákok számára ismertté és feldolgozhatóvá tegye a holokauszt Veszprém megyei eseményeit. A foglalkozás támaszkodik a megye történetét bemutató állandó kiállításra – ennek keretében tekinthetők meg Vajkai Aurél fotói, aki 1944-ben Szentgálon végzett néprajzi kutatást. A helyszínen volt aznap is, amikor a falu zsidóságát deportálták, és dokumentálta az eseményeket.
„A szentgáli zsidók három utazáson vettek részt: távol kerültek az otthonuktól; ez belső utazás is volt: sokat tanultak magukról és a világról; és utazás volt ez a jogokkal védett társadalomból a kitaszított páriák közé” – mondta Fürj Katalin tanárnő.
A magyarországi zsidóság meghurcoltatása 1920-ban a numerus clausus törvénnyel kezdődött, amivel megszabták a felsőoktatásba felvehető zsidók számarányát. Ezt követték a zsidótörvények, amelyek mind jobban beleavatkoztak a magánéletbe: a harmadik zsidótörvény már tiltotta a zsidók és keresztények közötti házasságkötést. A német megszállást követően, 1944-ben felgyorsultak az események, a törvények helyett rendeletekkel korlátozták a zsidóság életét. Elvesztették munkájukat, tulajdonukat, otthonukat. 1944. májusában a zsidóknak el kellett hagyniuk lakhelyüket, fejenként ötven kilós csomagokat vihettek magukkal a gettókba.
Az egykori veszprémi zsinagóga, előtte a piac, a mai Szent Imre tér (Hotel mögötti parkoló)
A múzeumi foglalkozáson a fiataloknak egy gyakorlat során el kellett dönteniük, hogy értékeik közül mit vinnének magukkal, mit hagynának hátra? A feladat során kiderült, hogy a hetven éve deportált zsidók úgy gondolták, csak rövid időre kell elhagyniuk az otthonaikat. Hogy ez mennyire így van, arra Király András múzeumpedagógus világított rá, aki elmondta: az egyik szentgáli vegyeskereskedő egércsapdákat is elhelyezett az üzletében, hogy a kártevők a távolléte alatt se tegyék tönkre az árut.
A diákokat a délelőtti foglalkozás közben számos helyzetben szembesítették a döntéssel, hogy kitaszított, megkülönböztetett társaikkal szemben milyen magatartást tanúsítanak: a szabályoknak megfelelően kirekesztik őket, vagy azokkal szembeszállva kiállnak mellettük? A nap során a többség nyitott, befogadó volt,
ugyanakkor a beszélgetések során elhangzott: valószínűleg a társadalom nagy része hasonló helyzetben valószínűleg inkább az elvárásoknak megfelelően viselkedne.
Visszatérve 1944-be: a szentgáli zsidók lovasfogatokra pakolták fel holmijukat, ezekkel vitték őket Veszprémbe, ahol kettő gettót hoztak létre. A nagyobb a mai OTP helyén működött, az egykori zsinagóga, zsidó iskola területén.
Gettó a zsinagógában
A szentgáliak nagy többségét azonban a kisebb gettóba, a Komakút térre vitték, ahol nagyjából a mai SZTK épülete helyén, egy korábban laktanyaként használt épületben helyezték el őket. A gettószabályzat szerint a gettó területét nem hagyhatták el, csak egy tízfős csoportot engedtek ki 11 és 13 óra között, hogy a bevásárlást intézzék; illetve azok léphettek ki a gettó területéről, akik a háborút támogató munkákban vettek részt. A földszinti ablakokat bedeszkázták, hogy még szemkontaktust se lehessen létrehozni a külvilággal.
A szentgáli zsidók történetét Király András múzeumpedagógus ismertette
1944. június elején kezdték feltölteni a gettókat, és '44. június 19-én ürítették ki a területet; az ott élők két órát kaptak, hogy felkészüljenek az utazásra. Csendőrök kísérték őket zárt sorokban a belső pályaudvarra. A menet legfiatalabb tagja egy hónapos csecsemő, a legidősebb egy 93 éves néni volt. A marhavagonokkal Sárvárra utaztatták őket, az ottani gyűjtőtáborban nagyjából két hetet töltöttek, és innen haladtak tovább Auschwitz felé. Vagononként hetven-nyolcvan embert helyeztek el, akik végigállták a több napos utat – már aki túlélte az utazást.
A veszprémi nagy gettó
A magyar foglyok nagy részét a birkenaui táborba vitték. Aki nem volt alkalmas munkára, azokat elgázosították, a krematóriumban elégették, a többieket dolgoztatták. Azon keveseknek, akik túlélték, fél évet kellett ebben a pokolban tölteniük a szovjet csapatok érkezéséig.
A 46 deportált szentgáli zsidóból a hivatalos feljegyzések szerint egy, a visszaemlékezések szerint négy-öt ember tért haza.
