Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Áder szerint mindenki hibás napelem-ügyben

2015. január 14. 22:20 // Forrás: mti
Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is

"A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával" - áll a levélben, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.

Az államfő mulasztásról írt a megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetésével kapcsolatban.

  • A kormány hibájaként rótta fel, hogy nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál.
  • Az Országgyűlés szerinte azzal követett el hibát, hogy olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra,
  • az ellenzéki pártok pedig azzal, hogy a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során. 
  • Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét - folytatta.

"És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a 'salátatörvény'-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre" - olvasható a levélben.

Áder János úgy fogalmazott: a közös hibát közösen kell helyrehozni. Arra kérte a frakcióvezetőket, hogy támogassák a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek a kérdés mielőbbi korrekciójára irányulnak.

vehir.hu
további cikkek
Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása közélet Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. tegnap 18:25 Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát közélet Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. tegnap 21:38 Értük szólt a lélekharang... közélet Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. tegnap 16:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.