– Hogyan került az orvosi pályára?
– Nehéz kérdés. Utólag belátom, amit magam előtt is tagadtam, hogy némi köze van a szüleimhez, akik szintén orvosok. Ezt annak ellenére gondolom így, hogy rájuk nem volt jellemző, hogy orvosi dolgokat otthon beszéljenek meg a vacsoraasztalnál.
Az aneszteziológiát azért választottam, mert egy gyors diagnosztizálás után gyorsan lehet segíteni.
Pécsi egyetemi éveim után nagyon kemény öt év következett a miskolci megyei kórház intenzív osztályán. Rengeteg volt a munka, ami még fokozódott is az egészségügyi reformokat követően: egyre több beteg egyre nagyobb hajtást eredményezett. Megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy megnézek egy másik típusú kórházat is.
Így kerültem Sátoraljaújhelyre, ahol főállásban körülbelül hárman voltunk altatóorvosok. Hétvégén nagyon sokszor egyedül voltam ügyeletben műtőre, intenzív osztályra, ami egy teljesen másfajta hozzáállást várt el tőlem, mint a miskolci. A szakvizsgát még Miskolcon szereztem meg, és rögtön a vizsga letétele után a tél közepén az egyéves fiunkkal költöztünk Sátoraljaújhelyre. Ez olyan hirtelen történt, egyik napról a másikra, hogy egy pénteki napon bepakoltam Miskolcon, és hétfőn kezdtem az új munkahelyemen.
– Sátoraljaújhely nagy távolságra van Veszprémtől. Véletlen döntés volt az ideköltözés, vagy tudatos?
– Teljes mértékben tudatos. Ott voltam a végeken, ahol megtapasztaltam, hogy orvosként milyen az egyedüllét, a segítség hiánya. A pácienseket pedig úgy láttam, hogy átlagban véve betegebbek, mint a Dunán innen élők. Nyilván ennek megvannak az okai. De a lényeg ezen felül az, hogy még a miskolci évek alatt megszerettük Veszprémet, itt szerettünk volna letelepedni elsősorban a város szépsége miatt. Akkor még kettesben a feleségemmel tettünk egy dunántúli körutat, ami azért egy keleti ember számára kuriózum, és gyakorlatilag első látásra megszerettük ezt a várost. Egy sátoraljaújhelyi kitérővel ugyan, de úgy álltak a csillagok, hogy egyszer csak ide tudtunk költözni.
Ez nekünk azért is különösen fontos, mert bár mindenki ott él, ahol tud, ahol lehetősége van rá, de mi keleten nem éreztük teljesen jól magunkat, számunkra mindig fontos volt (és most is az) a közeg, az élettér, a város, ami körbevesz. A hétköznapok nem mindegy, milyen minőségben telnek, milyen díszletek között.
Veszprémnek történelmi levegője van, kisugárzása van, azt éreztük, számunkra ideális város.
– Ahogy nagy ugrás volt Veszprémbe költözni, hasonlóan nagy váltásnak tűnik a kínai orvoslás választása is.
– Ez is egy nagyon hosszú folyamat. Már az egyetemen felfigyeltem a kínai orvoslásra, de akkor még nagyon távolinak tűnt. Nyilván az ember először magára az egyemre koncentrál, és akkor még szinte tiltott volt minden, ami kívül esett az akadémikus orvoslás keretein. Viszont Draveczky főorvosnő rendelője már akkor szemet szúrt, aki régóta kiválóan műveli Magyarországon a neurológia mellett a kínai orvoslást. Egyetemistaként fel-felnéztem az ő táblájára, aztán már később orvosként beszereztem egy korai művet magyarul.
Megint eltelt néhány év, sodort a munka, és az a következő pillanat, amikor csatlakozom a Yamamoto Intézet szakorvosoknak hirdetett képzéséhez. Az intézet Budapesten működik, de a komplementer tanszak a Pécsi Tudományegyetem része, onnan koordinálja a tanszék és Hegyi professzorasszony. Nagy örömömre Pécsett létrejött egy Konfucius Intézet, amit a kínai állam támogat, és nem elsősorban kulturális, hanem kínai orvosi kutatásokra specializálódott, ami óriási eredmény Magyarországon.
Az interjú folytatása holnap jelenik meg oldalunkon.