Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Fiatalok kultúrája / A Művészetek Háza 2009-es tervei

2009. február 4. 17:55
2009-et a kultúra évének tekintik, ehhez méltón a Művészetek Háza is rengeteg újdonsággal várja a galériák látogatóit. Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója szerint nehéz újdonságról beszélni, hiszen rengeteg dolog nem nevezhető annak: ugyanúgy kiállításokat rendeznek, amik a maguk nemében nyújthatnak valami újat. 18 kiállítást rendeznek az idén és a Vass László gyűjtemény állandó kiállítása is átrendeződik. Ami kihívást jelent, hogy a fiatal közönséget is érdekelté tegyék a művészet és a kultúra iránt.
Ezekről a tervekről, újításokról beszélt lapunknak Hegyeshalmi László. - Ami az idei évben valódi újítást jelent, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülettel való együttműködésünk. A Múzeumok éjszakáján a régi börtönben csinálunk egy videó-kiállítást, melynek a szerzői zömmel fiatal művészek az Európai Unió országaiból. Gazdag programot tervezünk arra a napra a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Most fut a Wayang Kulit bábkiállítás a Várgalériában. A bábok egy része a László Károly gyűjteményből való, a másik része pedig Dus Polett gyűjteményéből van, aki ennek a kiállításnak a szakértője volt. Tervezünk egy előadást velük, ami eredetileg kilencórás, s mitológiai témájú. Ebből egy részt fognak bemutatni a Múzeumok éjszakáján.



- A Vass László gyűjteményben két évente az állandó kiállítást is újrarendezzük. Bekerülnek olyan munkák is, amik eddig nem voltak láthatók. A gyűjtemény sokkal nagyobb számú, csak egyharmada látható, a többi a raktárban van. Az idén a hangsúly a svájci konstruktivista művészeten van. Azért ezt választottuk, mert szinte minden fontos svájci művésztől, aki a második világháború után kezdte el ezt az irányzatot művelni, van már munka a gyűjteményben, ám eddig ez nem kapott hangsúlyt. Próbálunk minden állandó kiállításhoz valami vezérfonalat találni, aktualitást, egy témát. Idén erre esett a választás, hiszen vannak olyan művek, amelyek eddig nem voltak még láthatóak. Két teremet kap a svájci modern festészet, és ezeket a tereket át is festjük az új kiállításra. Természetesen az összes most látható munka nem kerül le a falról, csak más összefüggésben lesznek láthatóak majd. A magyar szál ebben a svájci történetben Konok Tamás festőművész. Ő ennek a konstruktivista irányzatnak az egyik, jelentős magyar képviselője, aki hosszú ideig Zürichben is élt és alkotott.


A 2008 nyarán rendezett Picasso kiállítás széles rétegeket vonzott

Céljuk, hogy a két nagy gyűjteményt minél többen megismerjék, így elindultak a különböző pedagógiai programok is. Már nemcsak iskolákból, de óvodákból is jönnek a múzeumba a csoportok. A 18 kiállítás közül vannak egészen kiemelkedők, melyekre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni. Az egyik ilyen, amit Herenddel közösen rendeznek, az ezer éves megye és Veszprém tiszteletére.
- Szilágyi Zoénak is rendezünk egy kiállítást. Ez elég érdekes, mert amiket ő csinál a mostani barátjával, az egy speciális dolog, a fiatalokat érdekli ez a szubkultúra. Szépség és kvalitás címmel pedig nyáron lesz egy fiatal művészek munkáiból álló csoportos kiállítás, akik 2000 körül végeztek a képzőművészeti egyetemen. Szeptembertől Keresztes Lajos fotóművész kiállítása is megtekinthető - emelt ki néhány kiállítást Hegyeshalmi László.
- A vizualitást elég széles skálán értelmezzük. Nemcsak a hagyományos műfajokat mutatjuk be, hanem fotó, videó, mozgóképes digitalizáció is helyet kap. Ehhez kötődve 2007-ben volt a D’Arts fesztivál, amit az idén speciális formában tervezünk megrendezni. Lenne ehhez kapcsolódó kiállítás is, Áfrány Gábor önálló kiállítása szeptemberben a Várgalériában. A rendezvényeket szeretnénk kivinni a városba, olyan helyen megjelenni, ahol sok ember jár. A lakótelepi közönséget is szívesen megcéloznánk, de a jelenlegi kapacitásunk ehhez nagyon kicsi. Megpróbálunk fiatal társaságokkal együttműködni, mert biztos, hogy ez járható út és érdemes csinálni. Szükség van az utánpótlásra.


A fiatalok érdeklődését elég nehéz felkelteni, így a Művészetek Háza igyekszik minden új kezdeményezéssel együttműködni. A napokban kereste fel őket Fábián Csongor egy pályázati elképzeléssel: Re.Solution címmel szeretnének egy elektronikus zenei és kortársművészeti programot megvalósítani.
- Mi ebben együttműködésünket ajánlottunk fel. Helyet tudunk adni rendezvényeiknek. Ők nemcsak zenében gondolkodnak, hanem a kortárs kultúrában és művészetben is, főleg fiatalok számára. Nagyon részletesen kidolgozott programról van szó, aminek a zenei része már el is indult. A cél az, hogy a kevésbé népszerű, kevésbé ismert és kevésbé populáris műfajokat megismerjék az egyetemisták, középiskolások. Ez az öntevékeny csapat egy komoly pályázatot írt, és mivel pénzzel nem tudjuk őket támogatni, közös rendezvényeket csinálunk. Olyen programok szerepelnek a tervekben mint például a vizuális és a zenei dolgok összehangolása, az úgynevezett VJ, ami népszerű a fiataloknál. Lehetőség van arra is, hogy ezeken a zenei programokon akár be lehessen mutatni életműveket, filmeket, portrékat kortárs művészekről. Ilyen módon az Utcazene fesztivál programját is gazdagíthatnánk különböző vizuális-művészeti eseményekkel. Sok ember megismerhetné a veszprémi lehetőségeket és a vizuális kultúrát. Ez friss dolog, bekapcsolódunk, ahogy tudunk. Elképzeléseink szerint ebben az évben a Re.Solution zenei eseményekkel járulna hozzá a kiállítás megnyitókhoz, a Múzeumok éjszakájához és más programokhoz. Elég sok szabadtéri helyünk van, a cél, hogy a fiatalok vegyék birtokba ezeket a helyeket. Ezek a rendezvények ingyenesek lesznek.

Mindezt a tavalyi évhez hasonló költségvetésből tudják megvalósítani: - Most készül a város költségvetése. Egyelőre a tavalyi számokkal dolgozunk. A tavalyi költségvetés szerint kell gondolkodni ami, körülbelül 90 millió forint, ennek a 30 százalékát mi termeljük meg. Hogy ez mire lesz elég, attól is függ, hogy az energiaárak és a gazdasági környezet hogyan változik.
Janni Anikó
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.