Az est nyitányaként a Screaming Females moderntánc-formáció, vagyis Újvári Boglárka és Nagy Petra mutatták be egy koreográfiájukat, mielőtt átadták a terepet Gotthard Istvánnak, aki Süle Zsoltot faggatta.
Süle arról vallott, hogy számos dolgot kipróbált, kereste a helyét. „Fociztam a Herendben, de nem volt meg bennem az x-faktor. Valamivel mégis ki akartam tűnni.” Barátaival zenekart alapítottak, ahol ő maga a dobok mögé ült be, mint mondja azért, mert „ha ott elrontok valamit, akkor kevésbé feltűnő.”
De nem csak a zenével próbálkozott. „Amikor újjáalakult a munkásszínpad, úgy döntöttem, hogy színész leszek. Szép időket töltöttem el ott, igaz, teltek a hónapok és nem kaptam szerepet. Egyszer aztán megkérdeztem Vogel Róbert rendezőt, hogy mikor számíthatok valamire? Erre ő megveregette a vállam, és azt mondta: későn érő típus vagyok, várjak még.”
„Volt egy névtelen zenekarunk, igazából nem tudtunk zenélni se, nem volt kialakult zenei ízlésem. Robi kitalálta, hogy csináljuk meg A helység kalapácsát. Elhozta a Csermák testvéreket, akik tudtak zongorázni, és őket is beszerveztük a zenekarunkba, amit akkor már Storynak hívtak.”
A feltörekvő zenészeknek akkoriban talán több lehetőségük volt, hogy megmutassák magukat, mint manapság. „A Story eleinte előzenekar volt. Jelentkeztünk rendszeresen a Ki mit tudra, ahonnan folyton kitakarítottak minket.”
„Ma nehéz sora van az amatőröknek. Mindenki a profikat akarja, ha mi nem építünk nekik lehetőséget itt helyben, akkor nem tudnak előrébb jutni.”
A nyolcvanas években járunk. A zene mellett természetesen az olyan dolok sem maradhattak ki, mint a tanulás és a honvédség. Szakácsnak tanult. „Mivel a mai napig szeretem a gyomrom ez volt a legkézenfekvőbb. Beiratkoztam a szakácsképzőbe, különösebb ambíciók nélkül elvégeztem. De nagyon megszerettem a főzést.”
„A seregben nagyon meghatározó barátságok szövődtek, amik a mai napig tartanak. A tűzbe mennénk egymásért. Ők teljesen átalakították a zenei ízlésemet, meg általában a világlátásomat. Vogel Robinak igaza volt: későn érő típus vagyok. Ekkor nyílt ki a világom. Akkor kezdtem el saját dalokat írni, amikor leszereltem. A dalíráshoz sok zenét kell hallgatni, ez mind lerakodik bennem, és amikor dalt szereztem, mint amikor az ember köhög, úgy jöttek fel bennem ezek a hangulatok. Nem volt egységes stílusom, olyan vurstlis volt az egész.”
A kilencvenes évek elején aztán újra megpróbálkoztak a Ki mit tuddal. A megyei döntőben a Dimitrovban egy öltözőn osztoztak Nyakas Krisztiánék bandájával, a Sansz nevű zenekarral. Végül egyikük sem jutott tovább, de összebarátkoztak, és hamar kiderült: van egy közös pont az életükben. Az LGT.
„Hirtelen meg is alakítottuk az LGT emlékzenekart 1993-ban. Ez is egy meghatározó barátság lett, fogalmunk sem volt, hogy ennyire hosszú távú dolog lesz. Egy hét alatt dobtuk össze a műsort egy királyszentistváni rendezvényre. Innentől egyik buli hozta a másikat, és kezdtük megszeretni egymást.”
„Volt egy trauma az életünkben, amikor egy ajkai koncerten Somló Tamással kellett együtt fellépnünk. Azt a koncertet soha nem felejtem el. Borzalmas volt, nagyon izgultunk, elszúrtunk minden dalt.”
„Azt hittem vége, le leszünk tiltva az LGT-dalokról. Nem így lett, neki tetszett, és azóta már többször volt szerencsénk együtt játszani.”
„Bennem elég korán megfogalmazódott a Mozizenekar ötlete. A némafilmeket akartam megidézni vele. Kiterítettem magam köré jó zenészeket. Miért mozi? Engem mindig inspiráltak a filmek. Nagyon vizuális voltam mindig.”
„Sokat gondolkodtam az LGT kapcsán, hogy idegen tollakkal ékeskedünk, de az az igazság, hogy nagyon magunkévá tettük ezt a muzsikát. De nyilván más saját dalokkal fellepni.”
„Más tollaival ékeskedni jó dolog, mert a közönség élvezi és te is jól érzed magad, de a koncert után fáradt vagy. Amikor saját dalokat adhatsz elő, az feltölti az embert.”
Az esten egyébként saját és „hozott” dalok is elhangzottak, így a közönség és a zenészek is feltöltődve zárhatták a programot.
(A cikk címe az LGT - Mozi című számának kezdősora.)