Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

"Zene nélkül mit érek én?" / A verseny előszobájában

2009. február 4. 20:18
Eddig jobbára az Esti mese beköszönő zenéjéből ismerhettük a fagott hangját. Szerda este az érdeklődőknek egy koncert keretében sikerült megismernie teljes életnagyságban a fagottot. A hangverseny apropója a márciusban esedékes országos fagott-verseny. De ahhoz, hogy a zenei élmény a legteljesebb legyen, kellettek az előadók, akik életre keltették azt a mindenki által ismert hangot.

Szerda délután felpezsdült az élet a Csermák Antal Zeneiskola Auer-termében. Szülők, diákok, vendégek érkeztek, akik mind egy hangversenyre voltak kíváncsiak. A műsorban a zeneiskola növendékei mellett a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai is felléptek. Az itt szereplő diákok zöme indul a jövő havi megmérettetésen.

A zeneiskolásokat három, a középiskolásokat négy növendék képviselte. Elsőként Zsupek Tímea lépett színpadra, aki Dubrovay: Cinque Pezzi darabjából az I., IV. illetve V. tételt játszotta el, majd előadását Junge Fantáziájával zárta. Őt a zeneiskolásoktól fellépő diákok közül a legfiatalabb, Vörös László követte, aki Kolasinski:A sivatagban, illetve ugyanezen szerző A vidám földműves darabját adta elő. Ezután szintén két zeneiskolás növendék, Varga Réka és Lakatos Dóra következett. Előbbi egy Gercsanyinov-darabot, utóbbi egy Satie-darabot adott elő. Reichert Pálma, aki most került a zeneiskolások közül a konzisok (a zeneművészeti szakközépiskola növendékeit nevezik így) közé Kósa György: 4 könnyű darab I-II. tételével, valamint Galliard: d-moll szonátájával készült. Őt Czirok Zsuzsanna Bozza: Burlesque, illetve Popp: Orosz Cigánydal című művével váltotta. A hangversenyt Molnár Johanna egy Vivaldi, illetve egy Burdo-darabbal zárta.

Molnár Nóri
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.