Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az orvos válaszol: Ságodi László

2015. január 23. 9:00
Ságodi László válaszolt olvasóink akupunktúrával kapcsolatos kérdéseire.

Köszönöm érdeklődésüket, kérdéseiket! A fejfájással kapcsolatban: a kínai orvoslás szemszögéből különösen érdekes, összetett terület. Természetesen ilyen panasz esetén is ki kell deríteni, milyen kínai orvosi kórkép(ek) áll(nak) a háttérben, hogy célzottan lehessen felépíteni a kezeléseket. Alapvetően fontos kideríteni, hogy milyen a fájdalom jellege (tompa, éles, lüktető), van-e provokáló tényező (pl. szeles idő, savanyú ételek, időjárási frontok), a fej melyik területe fáj (más szóval milyen meridián érintett elsősorban), jár-e szemtünetekkel (pl. szemfájdalom, vörös szem) stb. Általában elmondható, hogy az esetek nagy részében segíteni tud a tűterápia a sok éve fennálló, kínzó fejfájásokon.

Bőrbetegségek szintén kezelhetőek kínai orvosi módszerekkel is, de vannak esetek, amikor sajnos nem koronázza egyértelmű siker a kezelést, aminek nem utolsó sorban az is oka, hogy számos bőrtünet mögött mély belszervi kórokok és rendezetlen lelki háttér húzódik meg. De az is előfordul, hogy egy komoly étrendi fordulat hozza meg a várt eredményt.

Cukorbetegség kizárólag kínai orvosi módszerekkel Európában nem kezelhető (nem utolsó sorban a kínai gyógynövényekből előállított készítmények hiánya miatt), de mindenképpen alkalmas kiegészítő jelleggel illetve a szövődmények megelőzését-késleltetését illetően is érdemes kínai orvosi módszerekhez folyamodni. Általában azt gondolom ilyen komoly rendszerbetegségek kapcsán (is), hogy a megfelelő étrend mellett rendkívül fontos rendszeres testmozgást végezni, amihez a kínai Qi Gong az egyik legjobb meglátásom szerint.

Az autoimmun betegségek kezelése szintén roppant nehéz. Jómagam egyelőre nem foglalkozom ezzel, de vannak kollégák, akik egyértelműen jó eredményeket érnek el Magyarországon is. Természetesen függ ez attól is, pontosan milyen betegségről van szó és mögötte milyen kínai orvosi diagnózis(ok) állítható(k) fel.

Egy terápia első és elkerülhetetlen része a diagnózisalkotás, ami elsősorban kikérdezésből, megtekintésből, pulzus- és nyelvdiagnosztikából áll. Ezután étrendi-életviteli tanácsok következnek, majd a tűkezelés. Az tény, hogy amikor a vékony tű eléri az akupunktúrás pontot, keletkezik egy olyan különös-furcsa érzet (De Qi érzés), ami nem feltétlenül kellemes, de szükséges része a kezelésnek. Az sok mindentől függ, hogy ezt követően meddig maradnak benn a tűk, de általában 10-20 percről van szó. Minden újabb kezelés elején átbeszéljük a változásokat, az elért eredményeknek pedig együtt örülünk. 

Minden egyéb kérdésre szívesen válaszolok a jövőben is!

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.