Kulturálisan támogatott magatartás. Régóta létező zavar, önálló diagnózisként a ’70-es évektől létezik, azóta kezelik. Mára nagyon divatos jelenséggé vált a témakörrel való foglalkozás. Az addiktológus szakemberhez segítségért fordulók nagyobb része ezzel a zavarral érkezik (bár ezzel a megdöbbentő ténnyel csak később szembesülnek). Kezeletlenül súlyos, halálos kimenetelű betegségek okozója.
– Hogyan válik valaki társfüggővé?
– Senki nem születik annak, bár a hajlam, majd a kifejlődést megalapozó minták a családból származnak. Valószínűleg senki sem akar azzá válni, a kezdeti tünetek nem felismerhetők az érintett számára. Magyarországon milliónyira becsülik a problémásan ivók, csúnya szóval, alkoholisták számát, így a velük elkötelezett, tartós kapcsolatban élők alkotják a társfüggők (társalkoholisták) legnépesebb táborát.
Az a társalkoholista, akinek élete egy alkoholistával való elkötelezett kapcsolat, együttélés következtében válik irányíthatatlanná. Olyan ember, aki engedékenyen tűri, hogy egy másik ember viselkedése befolyásolja őt, miközben elszánt erőfeszítéssel törekszik a másik viselkedésének szabályozására, élete tartósan boldogtalan.
A segítségért fordulóktól megtudjuk, gyakran ők is diszfunkcionálisan működött családból származnak, például valamelyik szülő ivott. S bár egyik legfőbb céljuk az volt, hogy ne alkoholistát (potenciális alkoholistát) válasszanak maguknak, mégis ez történik. Sőt, az esetleges válás után újabb kapcsolatáról is ez derül ki.
– Miért történik mindez?
– Mert már jelen van a zavar: amikor megismeri leendő választottját, aki éppen akkor absztinens, („kulturáltan iszik”, vagy nem akarja észrevenni, hogy már akkor problémásan iszik), a házasságkötés után kezd el inni újra. A működéséről „ismeri fel”. Az tetszik benne, hogy „olyan gyámoltalan, szeretetre méltó, gondoskodást igénylőnek látszik”, könnyen irányítható. Furcsa mód, biztonságban érzi magát mellette... Ha már új családjában él, ezt várják el tőle.
– Miért ezt választja?
– A társfüggő a gyermekkorra visszavezethető elutasítástól, elhagyástól, sérüléstől, megszégyenítéstől való félelméből adódóan képtelen felnőttkori érzelmi igényeit és érdekeit megfelelően képviselni. A szülő családban rögzült minták nyomán pedig kényszeresen törekszik olyan dolgok, események és személyek kontrollálására, melyek nem kontrollálhatók számára. Ezt tanulta, ezt hozta, nem tehet róla, nem képes másként működni. Láthatóan egy transzgenerációs hatás érvényesül.
Lovizer János
addiktológiai konzultans