A témát korábban Így indulunk el az alkoholizmus útján címmel tárgyaltuk, íme a folytatás.
Nincs kockázatmentes ivás! Nem lehetünk biztosak abban, hogy miként reagálunk az alkoholra. (Ez minden pszichoaktív anyagra vonatkozik. Minden kémiai anyag, ami a pszichénkre hat, az addikciót okozhat, tehát az alkohol mellett a drogok, egyes gyógyszerek is. Csak az alkohol legális!) Az első pohár elfordítja azt a bizonyos „kapcsolót”.
Tehát az alacsony kockázatú ivás kritériumai: ritkán, keveset (egy-két pohár), mindig ugyanannyit, ünnepnapokon (a vasárnap nem az) és társaságban!
Ne engedjük, hogy elinduljon az alkoholkarrier!
Lehet, hogy itt többen abbahagyják az olvasást, tíz éve még én is ezt tettem volna. Talán itt kellene megjeleníteni a környezet, a társadalom szerepét az addikciók, köztük az alkoholizmus kialakulásában és fenntartásában. Elmondani gyermekeinknek őszintén, hogy az önmegvalósító, teljes élethez nincsen szükség alkoholra (más pszichoaktív szerekre sem).
Ha az egyén a szerrel való megismerkedés után folytatja az ivást az érzéseire, problémáira vagy a pihenéshez, „rekreációhoz”, csak úgy a tv mellett, akkor elindult a kóros folyamat, a személyiség fejlődése megáll, az alkoholkarrieré pedig megkezdődik. A szerhasználat beépül az életünkbe, ennek mintáit adjuk át a gyermekeinknek. Hol kellene kezdeni a megelőzést, prevenciót? Magunkkal, nem az új generációra mutogatni!
Az ivás a kultúra része?
Itt, Európában, a keresztény kultúrában azt állítják, hogy az ivás a részét képezi. A kultúra az, ahogyan élünk, viselkedünk, cselekszünk, gondolkodunk. Az ivás cselekvés, gondolkodásmód, életmód, italozó életmód – nyolcszázezer ember és családjaik kultúrája!
Mennyit szabad inni? Mi a szabadság?
Addig terjed a szabadságunk, amíg a cselekedeteink - vagy a passzivitásunk - nem árt másoknak, és nem árt magunknak. Az italozó élet árt nekünk, árt a családunknak, szenvednek, sérülnek tőle a gyermekeink!
Szabad nem inni, szabad józannak maradni, józannak lenni – ez pedig a józanság szabadsága! Több fejlett országban az elmúlt húsz évben józansági mozgalmak indultak. A józanság az egészség része, érték!
Miről ismerhető fel az alkoholfüggőség?
Orvos, pszichiáter diagnosztizálhatja az alkoholbetegséget. Még mindig kevesen tudják, hogy ez betegség, nem erkölcsi, akarati kategória!
Az alkoholistákhoz való megbélyegző, álságos hozzáállás nagymértékben nehezíti a függőség kezelését. Persze a beteg, kliens sem segít ebben: tagadja ivászatát, függőségét, ez betegségének része. Ez a tünet a laikusok, hozzátartozók, barátok számára is könnyen felismerhető. A probléma tagadása – nincsen semmilyen probléma – párosul a makacs énközpontúsággal, a jól felismerhető önsajnálattal. Ha a függőt szembesítik alkoholizmusával, gyakran vállalja, hogy majd ő megoldja a problémát, egyedül: akkor hagyja abba, amikor akarja.
A sorozatos kudarcok oka, hogy nem tudja nem akarni! Előbb-utóbb muszáj innia, még akkor is ha napok, hetek, hónapok, sőt évek telnek el a két ivászat között. Ha a kontrollvesztés kialakult, beállt a gyógyíthatatlan állapot, soha többé nem tud mértékkel inni. Ezt a tényt legtöbben a sírig tagadják, ott abbahagyják! Az alkoholistának külső (a családon kívüli) segítségre van szüksége!
Mit tehetünk?
Őszintén szembesítsük az ivót cselekedetei következményeivel, ne fogadjuk el ígérgetéseit! Egy aktív alkoholistával nem lehet együtt élni. Ha nem húzzuk ki újra és újra a bajból, ha nem asszisztálunk neki, kudarcokat, veszteségeket, fájdalmas helyzeteket fog megélni. Ezek a „kegyelmi események” segíthetnek a tagadás áttörésében. Irányítsuk szakemberhez, küldjük az Anonim Alkoholisták gyűléseire, a súlyos alkoholistának kórházi kezelésre van szüksége!
Nem elég nem inni, nem elég a teljes absztinencia (ez elengedhetetlen feltétel), ugyanis az alkoholfüggőségből fel lehet épülni, a tünetek nélkül élni, de meggyógyulni nem!
Magyarországon is több ezren élik a felépülő alkoholisták derűs életét, visszaszerezve egészségüket, ép elméjüket, családjuk bizalmát, és helyüket a társadalomban. Van megoldás!
Lovizer János
addiktológus konzultáns
