Cikkünk obszcén kifejezéseket tartalmaz, gyenge idegzetű olvasóinknak nem ajánljuk!
Az 1400-as évekban járunk, Csezmicei János, művésznevén Janus Pannonius korában. Életéről meglehetősen keveset tudunk, arról viszont sokkal többet, hogy az epigrammák hőse nem csak a lúdtollat forgatta mesterien. Féktelen vágyával talán maga sem boldogult, bánatát gyakran az utókornak is emlékül hagyta:
Ugyancsak Lúciára
"Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyent ledörög nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok onnan odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömöt nem hozhat a puncid,
hogyha ilyen roppant rossz modorú a farod."
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyent ledörög nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok onnan odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömöt nem hozhat a puncid,
hogyha ilyen roppant rossz modorú a farod."
Időutazásunk következő állomása 1773, amikor is Debrecen városában napvilágot lát a később csak poeta doctusként emlegetett költő: Csokonai Vitéz Mihály. Sanyarú sorsát és a viszonzatlan szerelmek emlékét megannyi mélabús óda őrzi, melyeket a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotásaiként tartunk ma is számon, azonban fájdalmát Csokonai sem rejtette mindig finomkodó mondatok mögé:
A borital mellett
"Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
Faszariságomért huncfut aki nevet."
"Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,
Kurvanyjok, hiszen én velek nem cserélek.
Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,
Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.
Senki nem ruházza rám a sobrák nevet,
Faszariságomért huncfut aki nevet."
Két emberöltővel később, párszáz kilométerre Debrecentől egy Kiskőrösi parasztházba látogatunk most, Petőfi Sándor otthonába. "Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában." - emlékszik meg róla Németh G. Béla. Petőfi hazaszeretetében nem kételkedhetünk, azonban a szabadságharc kilátástalansága az ő indulatait, és ezzel együtt verseinek hangvételét is felkorbácsolta:
Mit nem beszél az a német...
"Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!..."
...
"Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!"
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!..."
...
"Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!"
Káromkodni azonban nem csak a düh és fájdalom miatt lehet. Jó példa erre a Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes közt dúló műviszály. Két barát, akik napjaik egy részét azzal töltötték, hogy egymást a lehető legváltozatosabb formában megvicceljék. Teszi ezt Kosztolányi is Nyár, nyár, nyár című alkotásában, melyben esetünkben inkább a sorok kezdőbetűi, mintsem maga a költemény maga érdekes.
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
(Nyald ki a seggem Karinthi)
