Emberi Erőforrások Minisztériuma által elindított „A Sport Legyen a Tied!” országos programsorozat 14. állomása volt városunk. Közel húsz sportág vonult fel az Arénában, hogy a fiatalok alaposabban megismerkedjenek vele.
A kormány felismerte, hogy a fiatalok életében nagy jelentősége van a sportnak, ennek érdekében minden lehetséges forrást biztosít, hogy a jövő nemzedéke minél sportosabb, egészségesebb, vidámabb legyen – fogalmazott köszöntőjében Némedi Lajos alpolgármester. Hangsúlyozta: a sport mozgás, a mozgás egészség, az egészség pedig élet, így igyekezzen mindenki minél többet mozogni.
Dr. Zsilinszky László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának főosztályvezető helyettese arra hívta fel a jelenlévő fiatalok figyelmét, hogy a sport a játék eszközével nevel fegyelemre, kitartásra és egészséges életmódra, egyben biztatta őket, hogy valamennyi lehetőséget próbálják ki.
A főosztályvezető helyettes kérdésünkre elmondta még, „A Sport Legyen a Tied!” program a Nemzeti sportfejlesztés stratégia részeként valósult meg, melynek célja a 16 kiemelt sportág minél szélesebb körben történő megismertetése a 6-10 éves korosztály körében 2013 és 2020 között. “Ezzel az a célunk, hogy a fiatalokat minél több mozgásra ösztönözzük, illetve egyfajta utánpótlás jöjjön létre az élsport körében” – tette hozzá.
A program játékos formában mutatta be a gyermekeknek az egyes sportágakat, akiket főként a kevésbé ismert lehetőségek vonzottak a legjobban. Sokan érdeklődtek a sportlövészet iránt, de a judo, a taekwondo, a vívás, illetve a birkózás is sokakat lekötött, de a mediballal is megismerkedhettek a fiatalok.