Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Sokszínű hallgatói élet

2009. február 19. 12:27
Grammy-díjas fellépők, színházi előadások, "Ki mit tud?" ... a Pannon Egyetem idei kulturális kínálatáról beszélgettünk Felföldi Gáborral, közművelődési titkárral.
A kulturális év keretein belül már láthattuk, hogy mit ígér a Kabóca Bábszínház, a Pannon Várszínház és a Művészetek Háza. Azonban nem szabad elfelejtkezni a Pannon Egyetem széles választékáról sem, hiszen ebben a félévben is rengeteg kulturális programmal várnak mindenkit.

A tavaszi félév is legalább olyan mozgalmas lesz, mint az eddigiek. Február 19-én a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület rendez egy kiállítást 66. Északi Szélesség címmel, Tímár József fotóiból. Ezután két gitáros est: Gulyás Attila február 24-én, Nagy Gergely és Mach3 koncert március 3-án, 10-én pedig ismét megrendezzik az egyetemi Ki mit tudot, Tiéd a színpad! elnevezéssel. Felföldi Gábor elmondta: - Erre hagyományszerűen már minden tavasszal sor kerül. Elég szép számban vannak résztvevők és évről évre többen vagyunk. Az elmúlt évben már 20 felett volt a jelentkezők száma, ami azt jelenti, hogy egy bő két órás műsort ki tudtunk tölteni. Így is elég szép és tartalmas kulturális program jön össze és a színvonal sem olyan rossz.

- A március tizenötödikei ünnepséghez kapcsolódóan Sashalmi István Fiúk! Előre! című 1848/49-es, a 6. Veszprémi zászlóalj tiszteletére íródott könyvének lesz a bemutatója. Mi bábáskodtunk a könyvnek a megjelenésénél, és az egyetemi nyomda készíti. Ehhez kapcsolódóan kiállítást is tervezünk. Március 13-án lesz a szokásos egyetemi ünnepség, a koszorúzás a tavaly felállított emléktáblánál. 17-én a Színházi Világnapot megelőlegezve Ács Tamás Egy őrült naplója című monodramatikus előadását mutatja be. Utána egy nagyobb rendezvénysorozatra kerül sor Latin zenei csemegék címmel. Március 25-én a többszörös Grammy-díjas Andy Narell és zenekara lép fel nálunk, zenéjük a latin jazz vonalon mozog. Aztán 31-én a Gyöngyhalász zenekar 10 éves jubileumi koncertjére kerül sor, akik latin zenét játszanak. Az április a Latin Spirit Trio koncertjével kezdődik, utána pedig egy salsa tanítással egybekötött kellemes táncesten vehetnek részt az érdelődők - részletezte Felföldi Gábor.


Andy Narell @ MySpace - Hallgass bele!

- A költészet napja alkalmából Virág voltam, gyökér lettem címmel Randnóti műsort rendezünk a Váci Mihály Irodalmi Színpad közreműködésével, aztán az AranyMúzsa Szavalókör Nyugatos estje következik Hajnali Nyugat címmel. Májusra tervezzük a Pannon Alma Maternek a megszervezését. Amikor két éve megcsináltuk, az volt a lényeg, hogy az egyetemi Ki mit tudon kiemelt legjobbak lépjenek fel, illetve a középiskolák Alma Mater bemutatóinak legjobb előadói. Most megpróbálkozunk újra ezzel a kulturális seregszemlével.

Április utolsó hétvégéje a VEN jegyében telik, így arra az időre szünetelnek a kulturális programok. Idén is kiírásra került az írópályázat és a felsoroltakon kívül is terveznek még kiállításokat. Ugyanakkor, ahogy azt Felföldi Gábor elmondta, az egyetemi színpad is készül egy új bemutatóval: a Nagy Gyula által rendezett Elektrával. Bulgakov Mester és Margarita című regényéből készült Who Landet is ismét színpadra állítják, és újra látható lesz az Odulakó című Dosztojevszkij adaptáció. Mindent összevetve ez a félév az előkészületek időszaka lesz, mert a következő szemeszterben ünneplik a Pannon Egyetem fennállásának 60. évfordulóját.


Felföldi Gábor

- A kulturális normatív támogatásból próbálunk gazdálkodni. Emellé jönnek a kisebb pályázati pénzek, de ezeket inkább korszerűsítésre fordítjuk. Nem dolgozunk nagy költségvetéssel, ennek függvényében nem is tudunk olyan nagy, országosan elismert művészeket hívni. Nem is ez a fontos, hanem hogy több egyetemi csoport be tudjon mutatkozni, és a  fiatalok számára vonzó programok legyenek. Úgyhogy abból főzünk, ami van - beszélt a költségvetésről Felföldi Gábor. - Az elmúlt fél év egészen sikeres volt. Azt mutatta, hogy az elmúlt négy évbe fektetett munka eredményes. Egyfajta generációváltás történt, az egyetemisták nagyobb számban kezdték el látogatni a programokat. Abban bízom, hogy az egyetemi értelmiséget egy folyamatos programkínálattal meg lehet találni, nemcsak a buli lesz a fontos. Ezek a programok természetesen nem csak az egyetemi polgároknak szólnak. Mindig is törekedtünk arra, hogy élő kapcsolat legyen a városon belül más kulturális intézményekkel is. Cél, hogy a kultúra által azt a képet megváltoztassuk, hogy az egyetem külön van a várostól.
Janni Anikó
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.