Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vigyázzunk szemünk fényére!

2015. július 9. 12:14
Azt már megtanultuk, hogy bőrünket védenünk kell az UV-sugárzás ellen, szemünkre azonban valamiért nem vigyázunk ennyire.

A napszemüvegre még mindig elsősorban divatcikként tekintünk, pedig legalább olyan fontos védelmi szerepe lenne, mint bőrünk esetében a napvédő krémeknek. Reider Lászlót, az Optika Egyesület elnökét kérdeztük a napszemüvegekről.

– Kezdjük az alapoknál! Miért veszélyes az UV-sugárzás?

– Az UV-sugárzás gyorsítja a szürkehályog kialakulását. Ez egy természetes folyamat, de nem mindegy, hogy hetven vagy negyven évesen jön elő. Ha akkor jelentkezik a probléma, amikor még jól működik a szem természetes alkalmazkodóképessége, akkor az operáció után nagy nehézséget jelent a szemüveg felírása, a műlencse ugyanis alkalmazkodásra képtelen. Idősebb korban ez kevésbé jelent problémát. Azt is megfigyelték, hogy a szemben lévő daganatok előfordulása nagyobb az UV-sugárzással fertőzött országokban – így például a tengeren dolgozó halászoknál a vízből visszaverődő fény miatt – nyaralásnál erre érdemes odafigyelni.

Reider LászlóReider László

– Az UV-sugárzást sokan a hőmérséklethez kötik. Tavasziasabb időben kevésbé kell félnünk?

– Ellentétben az infravörös sugárzással, ami magasabb hőmérséklettel jár, az ultraviola sugárzás alacsony hullámhosszú, nem befolyásolja a hőérzetet. Valószínűleg azért kötjük a meleghez, mert nyáron, amikor forróság van általában magas az UV-sugárzás értéke is, hiszen felhőzet híján szűretlenül ér minket. Azonban télen is ugyanilyen veszélyes, ez nem a hőmérsékleten múlik. Ezt jól mutatják a fényre sötétedő szemüveglencsék is: ezek az UV hatására változtatják a színüket, és láthatjuk, hogy gyakran borús időben is elsötétednek.

– Miért veszélyes a rosszul megválasztott napszemüveg?

– A nagyon olcsó szemüvegek közül tízből három teljesen alkalmatlan, és nem feltétlenül eleve rosszak: gyakran ugyan valóban használnak valamilyen UV-szűrő anyagot, de gyorsan alkalmatlanná válnak, a napsugárzástól pár hónap alatt tönkremennek. A sötétebb lencse mögött kitágul a pupilla, így még nagyobb felületen éri a szűretlen káros sugárzás a szemet.

A legveszélyesebb tévhit, hogy a gyereknek jó az olcsó napszemüveg is. Neki pont nem azt kellene, mert az ő szemét nagyon könnyen tönkre vághatjuk ezzel. Az lenne a legfontosabb, hogy a gyerekeink egészségére vigyázzunk.

– Hogy bizonyosodhatunk meg róla, hogy a napszemüveg tényleg olyan UV-védelmi képességekkel rendelkezik, mint amit állt magáról?

– Az áráról. Ha egy szemüveget 6-8 ezer forint alatt kínálnak, az valószínűleg nem biztonságos. Az olcsó napszemüvegekre jellemző az is, hogy nem javíthatók, a garanciát nem lehet érvényesíteni. Ha egy optikai szaküzlet nem tudja kártalanítani a vásárlót, annak súlyos fogyasztóvédelmi következményei vannak, aki viszont a piacon vesz valamit, az nem tud mit csinálni, ha bármi történik a szemüvegével. Hiába volt olcsó, ha csak rövid ideig tudjuk használni.

A nem megfelelő szemüveg lencséi torzítanak, emiatt megváltozik a térérzékelés, ez idegrendszeri panaszokat okoz: fáradékonyságot, fejfájást, szédülést. Ha feltesszük a napszemüveget és forgatjuk a fejünket, érzékelhetjük, hogy torzít-e a lencse, mennyire változtatja meg a világ színeit, minden színhelyes marad-e? Egy jó napszemüveg esetében nem az a lényeg, hogy minél sötétebb legyen, hanem hogy ne változtassa meg a természetes látásélményt, nem feltétlenül a legsötétebb a legjobb. Figyeljünk az anyaghasználatra, nézzük meg az illesztéseket, csavarokat, a keret anyagát! A jó minőségű napszemüvegekre biztosított az alkatrészellátás, garancia is, ráadásul a lencsék nehezebben karcolódnak, így tovább használhatók maradnak.

A megfelelő szemüveg kiválasztásában az optikai üzletekben hozzáértő szakemberek szívesen segítenek.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.