- Már gyerekkoromban elkezdtem írni és több motivációm is volt. Az egyik, hogy van egy nővérem, ő is írt verseket és irigykedtem rá. A másik, hogy az iskolában nekem nagyon tetszett, amikor Petőfiről azt tanultuk, hogy írt egy elbeszélő költeményt és egy csapásra országosan híres költő lett. Aztán hatodikban Arany Jánosról ugyan azt tanultuk, hogy megírta a Toldit és híres lett. Nagyon tetszett 12 éves koromban, hogy az ember ír egy költeményt és azon nyomban ismertté válik. Az első vers, amit írtam, szintén egy elbeszélő költemény volt, Nyuszika címmel. Megírtam a folytatását, Nyuszika szerelmét és Nyuszika estéjét is. Ezzel kezdődött a költői pályám.
- Ezek szerint már te is híres költőnek tartod magad?
- Nem tartom magam különösebben híresnek. Nyilvánvalóan nem lehet költőként olyan nagyon híresnek lenni. Ritkaság, hogy kortárs irodalmat olvassanak emberek. Én nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert viszonylag sokat vesznek a könyveimből és ismertebb vagyok a többi költőtársamhoz képest.
- Hogyan sikerült erre az ismertségre szert tenned?
- Nem tudom. Sok szerencsés tényező összejátszása volt. Egyrészt többször szerepeltem a tévében, és nyilván azon múlik a híresség, hogy ki hányszor van a televízióban. Nem egy tudatosan fölépített stratégiának az eredménye, hanem így alakult. Az én generációm szerencsés ebből a szempontból. Régebbi költőktől azt hallom, hogy általában nagyon sokat kellett nekik kilincselni. Nálunk pedig mintha már az lett volna, hogy érdekes volt, aki fiatal. Én is 21 éves voltam, amikor megjelent az első kötetem és 10-20 évvel azelőtt valószínűleg ez nem nagyon fordulhatott volna elő.
- Említetted Petőfi Sándort és Arany Jánost. Mondhatjuk, hogy ők a példaképeid?
- Ezt nem mondanám. Petőfit nagyon sokáig nem szerettem, nem tudtam mi benne a nagyon érdekes. Aztán rájöttem, hogy nagy költő volt. Egyrészt nagyon szeretem a humoros műveit, az egyik legjobb humorú magyar költő volt. Arany János pedig az egyik kedvenc költőm. Egyedülállóan zseniális volt. Inkább kortárs költők hatottak rám. Nagyon sokat olvastam Parti Nagy Lajost. Régebbiek közül pedig József Attila és Radnóti Miklós.
- Tervezed, hogy komolyabb témájú könyveket is írsz, vagy megmaradsz ebben a laza stílusban?
- Valamennyire gondoltam rá. Ahogy egyre idősebb vagyok és egyre több keserű tapasztalás ér, valamennyire foglalkoztat ez. A legutolsó könyvem, a Szívdesszert magamhoz képest kicsit komolyabb. Most amit elkezdtem azt tudom mondani, hogy szintén kicsit komolyabb lesz. Ahogy felnőtté válok, a témák is változnak.
- Fontosnak tartod a kötött versformákat vagy inkább a szabad verseket kedveled?
- A kötött formákat és a klasszikus versformákat, a költészet mindenféle cicomáit, ilyen-olyan kecskerímeket, meg költői sóhajtásokat nagyon szeretem. A régimódi, klasszikus költői hangvételt szeretem keverni a köznapi beszédmóddal. A szabad verssel úgy vagyok, mint a prózával: hiányzik nekem abból valami kapaszkodó. Nem szoktam se prózát, se szabad verset írni.
- Miért pont a mese műfaja felé fordultál?
- Alkatilag ezeket szeretem. Biztos maradtak bennem gyerekes dolgok. Nagyon szeretek gyerek meséket, verseket olvasni és esti mesét nézni. Ezek közel állnak a lelkemhez. Inkább ilyeneket írok, mint nagyon komoly dolgokat.
- Ezeket gyerekeknek szánod inkább vagy felnőtteknek?
- Szándékom az, hogy mindenki megtalálja benne azt ami neki tetszik. Amikor írok nem szoktam arra gondolni, hogy milyen olvasóközönségnek szánom. Inkább úgy írok, hogy magamat szórakoztassam, vagy én elégedett legyek, nekem tetsszen. Amikor a Túl a Maszat-hegyen verses mesémet írtam, akkor próbáltam arra törekedni, hogy mindenki megtalálja benne, ami neki tetszik. Vannak benne utalások, irodalmi viccelődések, olyan dolgok, amit csak a felnőttek értenek. Ugyanakkor próbáltam olyanokat is beletenni, amit a gyerekek szeretnek. A visszajelzésekből úgy látszik, hogy ez valamennyire működik is.
- Mit gondolsz a mai szépirodalomról?
- Nem vagyok rossz véleménnyel a kortárs irodalomról. Nagyon sok, nagyon jó mű születik. Én inkább verseket olvasok, mint prózát. Általában azt gondolom, hogy a kortárs művészetekkel szemben van egyfajta előítélet. Az emberek azt gondolják, hogy a kortárs festők csak krikszkrakszokat festenek, a kortárs írók pedig értelmetlenségeket írnak. Ha valaki veszi a fáradságot és elmegy egy felolvasóestre, akkor pozitívan csalódik. Nagyon csodálkoznak az emberek egyrészt azon, hogy ma is vannak élő költők, másrészt, hogy azok valami érdekes dologról írnak. Érdemesebb volna több kortárs irodalmat olvasni, mert a mai emberekhez szól és nem olyan ijesztő, mint azt sokan hiszik.
- Mit szólsz hozzá, hogy már tananyag vagy a a gimnáziumokban?
- Nyilván örülök neki, de sok hátulütője is van. A kötelező tananyagot általában utálják. Nagyon sok levelet kapok, hogy dolgozzam ki a tételüket és már fenyegető levelet is kaptam ezzel kapcsolatban. Ez egy kettős dolog. Nagyon megtisztelő, nagyon klassz, de félek attól, hogy majd nem szeretnek. Kidolgozott tételeket még nem olvastam magamról, pedig érdekelne.
