Magyarországon az első skanzen jellegű múzeumot a Városligetben hozták létre a millennium alkalmából. Itt épült fel az úgynevezett millenniumi falu, amelyben Magyarország különböző részeiből alkottak újra egy-egy épületet. A kiállítás fél évig tartott, és rengeteg embert vonzott, utána azonban a falut elbontották, nyoma sem maradt. Az első világháború után aztán mozgalom szerveződött a népi építészeti értékek megőrzésére.
Az első vidéki tájház kiállítóhelyet közadakozásból építették fel Veszprémben egy nagyszabású ünnepségsorozat részeként: 1935-ben rendezték meg a Veszprémi Ünnepi Heteket. Ebben az időszakban Veszprémbe Budapestről igazán út sem vezetett, csak falvakon keresztül, és vasúton is átszállással lehetett csak megközelíteni. Nagyszabású terv volt tehát a turizmus fellendítésének ötlete, erre a célra egyletet alakítottak.
A Veszprémi Ünnepi Hetek szinte a teljes lakosságot aktivizálta. Tudományos konferenciákat, zenekari vetélkedőket, sportbajnokságokat szerveztek, és ekkor jött az ötlet, hogy a múzeumot egy néprajzi értékek bemutatására alkalmas épülettel bővítsék.
Az épületet egy öcsi parasztház alapján a dózsavárosi születésű Linczmájer György tervezte. Linczmájer a Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd építészetet tanult. Négy gyermeke született. A világháború után málenkij robotra Szibériába vitték, hazatérte után újra a helyi közélet aktív szereplője lett. Házuk konyhájában alakult meg az építőipari szövetkezet.
Az ötvenes években ki akarták telepíteni a családját, szerencséjére akkoriban épp a Herendi Porcelánmanufaktúra bővítésén dolgozott, és hogy ezt a fontos munkát nyugodt körülmények között végezhesse, megengedték neki, hogy Veszprémben maradjon. Munkái közé tartozik a mai dózsavárosi könyvtár és a Szent Margit templom is. Ő kapott megbízást arra, hogy a Fellner Jakab alkotta Szemináriumot egy emelettel magasítsa a várban. Ő bővítette az angolkisasszonyok (ma Szilágyi Erzsébet nevét viselő) iskoláját, ahogy a gyerekkórház épületének bővítése is az ő munkája nyomán valósult meg.
Augusztus 11-én Kánya Kálmán külügyminiszter nyitotta meg a Bakonyi Házat, és a legnagyobb elismeréssel beszélt róla. A húszezres lélekszámú város nagyjából tízezer embert vonzott az Ünnepi Hetekre, amely idején több kiállítást is rendeztek: a megyeházán képzőművészeti, a múzeumban egyháztörténeti, a Bakonyi Házban néprajzi, a zsidó iskolában nemzetközi plakátkiállítást, de a többi iskola is befogadott különböző tárlatokat.
Nyolc évtizedes története során a Bakonyi Házat meg-megérintette a történelem szele: a világháborút követő években kényszerlakásnak használták. Az elmúlt tíz évben különösen nehéz sorsa volt az épületnek: előbb 2008-ban, majd 2013-ban is leégett – gyanítják, hogy nem véletlenül kapott lángra. Mindkét tűzvész után sikerült azonban helyreállítani az épületet, ami ma is látogatható az Erzsébet ligetben.