Dr. Szalay Tímea, a Csalán Környezet– és Természetvédő Egyesület elnöke a rendezvény megnyitóján elmondta, hogy az elmúlt tizennégy évre visszanyúló Ökovásárok hagyományát folytatva idén azzal a céllal indult útjára az Ínyenc Fesztivál, hogy tudatosítsa a helyi élelmiszerek választásával járó előnyöket.
A változást leginkább az indokolta, hogy míg a kezdeti időszakban szinte csak alaptermékeket lehetett beszerezni, mára feldolgozott élelmiszerekkel is találkozhatunk a helyi termelők standjainál. Különféle helyi sajtok, borok és csokoládé is helyet kapott a Színházkertben megrendezett Ínyenc Fesztiválon.
Amennyiben a környékbeli élelmiszerek mellett döntünk, megbízható, saját magunk számára is könnyen ellenőrizhető, jó minőségű portékákra szavazunk. Emellett elősegítjük a környékbeli termelők méltányos megélhetését, és végül, de nem utolsó sorban a kis szállítási távolságnak köszönhetően védjük a környezetet is.
Porga Gyula, Veszprém város polgármestere szerint fontos, hogy a város és vidéke szorosan együtt tudjon működni. Számos olyan szolgáltatás van, amit csak a város képes biztosítani a környéken élőknek, azonban bizonyos területeken a vidék segítségére szorul a város. A polgármester szerint a Csalán Környezet– és Természetvédő Egyesület erről a helyzetről nem csak beszél, hanem tesz is azért, hogy ez az együttműködés szorosabb legyen.
Az egész napos fesztiválon a család minden tagja megtalálta a maga örömét. A gyereket játszóház, gombócolda, palacsintázó és szörpkóstoló várta, míg a családfők a pálinkakóstolás és a fűszerezés titkaiban mérhették össze tudásukat.