Ha városszerte nem is, de a környéken lakók biztosan emlékeznek a hosszú évek óta talponállóként működő kiskocsmára, amelynek törzsközönsége jószerivel az a reggeli férfitársadalom volt, aki műszak előtt csak-csak lenyakalta a kétdekást, hogy jobban induljon a nap.
A hely idén tavasszal bezárt, az Expresszót és az Incognito kávézót is üzemeltető vezetés viszont karjaiba vette az üresen álló üzletet, és átformálta. Olyanná, amelyikkel szerintük megnyerhető az egyetemisták azon rétege, akiknek nem csak az olcsóság és az egyetem közelsége fontos. „A diákok közt is van olyan, akinek lényeges, hogy valamivel igényesebb legyen a hely, ahol kávézhat vagy sörözhet” - meséli Straub Gergő üzletvezető.
A plafonon filmek és koncertek plakátjai, a falon a VOLT fesztiválon is fellépő Faith No More és Parov Stelar által aláírt emlékplakettek, az asztalokon pedig társasjáték és sakktábla festés. A három hete nyílt üzlet jól néz ki, és még jelenleg is folyamatosan fejlesztik. Gergő azt mondja, hogy nem kell sokat várni, és a pult is úgy fog kinézni, mint a Balaton Soundon: műfűvel borítják majd be. Az új raklap-hatású bútorok a napokban készülnek el, a régi cégért pedig egy új, klasszikus világító neonfelirat váltja fel.
Ami a kínálatot illeti, aki ide betér, olyan minőséget várjon, mint amit az Incognitóban megszokott. A kávégép ugyanolyan, és az italpaletta is hasonló, mint ott. Ezért nyilván minimálisan drágább is a hely, mint a környék többi, fiatalokra specializálódott vendéglátói.
„Ha két óra közt valaki bejön, és laptoppal az ölében, felteszi a lábát a székre, senki nem fog rászólni”- meséli Gergő. „Inkább szeretnénk egy olyan helyet, ami napközben kávézós, este és hétvégén pedig sörözős és meccsnézős”.
Hangos zenegép nincs, így a házban és a környéken lakók megnyugodhatnak, nem lesznek „ereszdelahajam” bulik. Ami viszont lesz: elviteles kávé, és ad-hoc jelleggel zenekar dedikálás is, mint ahogy a nyitáskor is. Akkor az Irie Mafia melegített közönségtalálkozóval a Hóvirágban.