Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A szenvedély elengedhetetlen az életben és a házasságban is

2016. február 10. 18:47
Az Iváncsik házaspár mellett dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgmásművészeti stúdió vezetője, férje dr. Kiszely Péter ügyvéd és természetesen kettejük házassága is középpontba került a Házasság hetében.

Tizenhat évesen ismerték meg egymást a gimnáziumban azonos érdeklődési körüknek köszönhetően – mindketten nagyra tartották az irodalmat és a kultúrát. Kapcsolatuk kezdetben baráti volt, de ahogy egyre jobban megismerték egymás személyiségét, úgy mélyültek el az érzések is - mesélték a Veszprém TV műsorában.

Utólag visszanézve azt mondják, szinte még gyerekként házasodtak össze, de mindketten szilárdan hitték, hogy a világ felé is meg kell mutatni, ők bizony összetartoznak. A mögöttük álló harminc év pedig őket igazolja, hiszen Tünde elmondta: pont azok házassága futott zátonyra, akik a legjobban ellenezték Péterrel való egybekelését.

A házasságig vezető út olykor rögös volt, Péter katonai pályája és a távolság bizony próbára tette őket, főleg hogy akkoriban még nem volt olyan egyszerű a kapcsolattartás, mint napjainkban. 1985-ben kerültek Veszprémbe. A történelmi kisváros jó döntésnek bizonyult, hamar befogadta őket, igazi szeretetteljes otthonra leltek itt.

Házasságukat megfűszerezik a közös rituálék. Évfordulókon például elmennek a kedvenc éttermükbe, és egy vacsora mellett értékelik az elmúlt év történéseit. Tünde úgy véli, az életben elengedhetetlen a szenvedély, legyen szó munkáról, magánéletről, szerelemről.

Szerencsések azok, akik hosszú évek, évtizedek múltán is megtalálják a szenvedélyt az életben, mert ha hagyják, előrébb viszi őket.

Sok nehéz döntés áll mögöttük, de valahogy egyikük sem érzi úgy, hogy túl nagy áldozatot kellett volna hoznia a másikért.

A tökéletes harmónia esetükben nem csak a látszat. Kapcsolatukban nincs szükség harcokra, egyikük sem akarja saját akaratát a másikra erőltetni. Együtt minden egyszerű és könnyű.

Szüleiktől mindketten megtanulták, hogy a szilárd értékrend, és az alapvető emberi értékek, mint például a hűség, becsületesség, őszinteség és tisztesség egyáltalán nem közhelyek, hanem rettenően fontosak.

A tény, hogy harminc éve odafigyelésben, felelősségvállalásban, támogatásban és szeretetben élik mindennapjaikat pozitív példaként szolgálhat mindnyájunknak, amikor a házasságok közel fele válásba torkollik.

Végezetül arról meséltek, hogyan tudhatja valaki, hogy az igazit sodorta útjába az élet: Tünde szerint a legbiztosabb jele annak, hogy az igazival van dolgod, ha királynőnek tekint. Legalább ugyanennyire fontos az is, hogy mindkét fél független legyen és két lábbal álljanak a földön, hisz ha az egyik fél számításból támaszkodik a másikra, abból semmi jó nem sülhet ki.

Péter pedig szentül vallja, hogy kell a rajongás! Az évek múlásával persze a lángoló szerelem átalakul egyfajta tudatossággá, de a kapcsolat elején kell a kötelező rózsaszín köd és egymás körülrajongása. Amiben pedig mindketten egyet értenek, hogy amikor saját magad meglátod a másik feledben, akkor biztosan tudhatod, hogy társra leltél.

Szabó Virág
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.