A történet 1988-ban kezdődött, egy nyíregyházi lelkigyakorlaton. „Szerelem volt első látásra” – idézte fel mosolyogva a kezdeteket Mária. Az első este Shakespeare 75. szonettje hangzott el fejből, és ezzel egy életre szóló kapcsolat indult.
A kapcsolat rögtön komoly próbatétellel indult. Egy hónappal később Ferenc Rómába kapott ösztöndíjat öt évre. A vasfüggöny idején évente egyszer térhetett haza. A kapcsolatot levelek tartották életben; ma két doboznyi őrzi ezt az időszakot. A várakozás évei alatt türelemre, kitartásra, belső erőre volt szükség. Visszatekintve mindketten úgy látják: a távolság elmélyítette az elköteleződésüket.
A hűség és a szabadság kapcsolatáról Dr. Janka Ferenc egy hétköznapi példával beszélt. A közlekedéshez jogosítvány, vizsga, szabályismeret kell. Ezek elfogadása nem veszteség, hanem feltétele annak, hogy valaki biztonságban haladhasson. A házasság erkölcsi keretei hasonló szerepet töltenek be: védelmet adnak, kiszámíthatóvá teszik az utat.
„Az erkölcs az a készség, amellyel a pillanatnyi kényelmen túl az egész élet távlatában mérlegelek” – fogalmazott.
A döntések súlya így túlmutat a jelenen; a másik ember, a közös jövő és a hosszú távú következmények is számítanak.
A mai világban sokszor a lehetőségek nyitva tartása tűnik kívánatosnak. A parókus szerint a folyamatos halogatás végül kiüresedéshez vezethet. A választás bátorságot kíván, ugyanakkor irányt ad. Az elköteleződés révén az ember tudja, merre tart.
Mária saját tapasztalatát osztotta meg: a házasságkötés után nem érezte beszűkültnek az életét. Ellenkezőleg, felszabadult benne egy csomó energia. A jövő kérdései tisztázódtak, a figyelem a közös célokra, a gyermekekre, a hivatásra irányulhatott.
A hosszú házasság nem látványos fordulatokból áll. Esténként közösen vacsoráznak, gyertyát gyújtanak, időnként bort bontanak.
„Mit ünneplünk?” – hangzik el néha a kérdés. „Az életet.”
A mindennapi jelenlét, az egymásra figyelés adja a kapcsolat stabilitását.
A beszélgetés során többször elhangzott: az ember hajlamos természetesnek venni azt, ami körülveszi. Pedig a házastárs, az egészség, az együtt töltött idő mind ajándék és a hála gyakorlása segít észrevenni ezt.
Hogy mi történik azonban, amikor évtizedek telnek el, és mindkét fél változik? A parókus egy történettel válaszolt. Egy idős férfi minden nap meglátogatta demens feleségét az otthonban. Amikor megkérdezték, miért teszi ezt, hiszen az asszony már nem ismeri fel, így felelt: „Ő nem tudja, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy ő kicsoda.”
A hűség az emlékezés képessége is: annak az igennek a megőrzése, amelyet egyszer kimondtunk. A személyhez kötődik, nem egy életszakaszhoz. A házasságot szövetségként értelmezik. A kapcsolatban a felek nem veszítik el önmagukat, inkább kibontakoztatják identitásukat. A férj, a feleség, az apa és az anya szerepe új dimenziókat nyit meg az ember életében.
A gyermek számára a legnagyobb biztonságot a szülők egymás iránti szeretete adja. Ez teremti meg azt a légkört, amelyben a gyerek fejlődhet. A konfliktusok, a kiengesztelődés, a megbocsátás mintát adnak a következő generációnak.
A zárókérdés így szólt: mit üzennek azoknak, akik ma készülnek házasságra?
Mária a hétköznapi figyelmességeket emelte ki: egy ölelés, egy szépen megterített asztal, egy jó szó sokat számít. A kapcsolat ápolást igényel.
Dr. Janka Ferenc a szeretet különböző formáiról beszélt, és végül így fogalmazott:
„Szeretlek, mert szeretlek.”
Ebben a mondatban sűrűsödik össze a hűség lényege. Az elköteleződésben ott rejlik a szabadság tapasztalata: az ember tudja, kihez tartozik, és kivel járja végig az utat. A Házasság Hetének üzenete így egyszerre személyes és egyetemes – a döntés felelőssége és az együtt megélt élet öröme.
