Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Márciusban sztrájkolhatnak a vasutasok

2016. február 12. 12:50 // Forrás: mti
Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek.

Halasi Zoltán, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke elmondta: még pénteken kezdeményezik az elégséges szolgáltatások mértékéről szóló tárgyalások megkezdését.

A személyszállítás terén az elégséges szolgáltatás mértéke az elővárosi és a távolsági közlekedésben 66 százalékot, az ezen kívül eső területeken 50 százalékot jelent.

Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett munkabeszüntetés az összes vasúti tevékenységre kiterjed majd.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: bírósági határozat mondta ki, hogy az árufuvarozás nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe, emiatt

a sztrájk ideje alatt az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni.

Kiss László arról is beszámolt, hogy a csütörtöki sikertelen bértárgyalás hatására a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező hét vasutas szakszervezet pénteken sztrájkbizottságot alakított.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: a hét szakszervezet továbbra is fenntartja korábbi béremelési követelését, amely szerint 5 százalékos alanyi jogú bérfejlesztést és a létszámhiánnyal küzdő munkakörökben 2,7 százalékos differenciált béremelést tartanak szükségesnek.

A mozdonyvezetők és más vasutas dolgozók érdekében a 2016-os bértárgyalásokat a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új intézkedés kialakításának előmozdítására is fel kívánják használni - közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke.

Az eseményen részt vett Kicska László Tamás, a Gépészek Szakszervezetének elnöke, Hankó János, a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetségének az elnöke, valamint Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének az elnöke és Laboda József, a Pályavasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének az elnöke is.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.