A Nemzeti Ifjúsági Tanács 2012-ben alakult, legfontosabb feladata pedig az ifjúság érdekeinek képviselete és védelme.
A keddi kerekasztal ülés közel három órás volt. Janzsó Ádámtól megtudtuk, hogy minden érintett terület képviselője részt vett rajta. A továbbiakban összesen hat munkacsoport fog dolgozni az oktatás helyzetének javításán (Tartalomfejlesztési munkacsoport, Gyermek, tanulói életutak munkacsoport, Pedagógus foglalkoztatás munkacsoport, Pedagógus hivatás munkacsoport, Fenntartói munkacsoport, Köznevelés irányítási munkacsoport), a NIT azonban elsősorban azokban a csoportokban szeretné érvényesíteni a fiatalok érdekeit, amelyek a diákság ügyét közvetlenül érintik.
A találkozó során többek közt abban állapodtak meg, hogy a közoktatási kerekasztal március végéig kéthetente, azt követően pedig havonta fog ülésezni.
Janzsó Ádám elmondta: az egyik legfontosabb célnak az oktatás alapfeltételeinek megteremtését tekinti, például hogy a jövőben ne alakulhasson ki eszközhiány, illetve ne legyen példa arra, hogy a diákok fűtetlen termekben fagyoskodnak.
A következő lépcső mindenképp az lenne, hogy 21. századi tudás és információ álljon a diákok rendelkezésére. Problémát jelent, hogy a tanárok gyakran csak „leadják az anyagot”, de nem tanítják meg a diákokat tanulni és gondolkodni, így szinte teljesen tapasztalatlanul küldik ki őket a felnőtt életbe. Hiányosságok mutatkoznak még a nyelvoktatás és az informatika területén is, sok iskolában például még mindig nem áll rendelkezésre a diákok igényeit kielégítő internetkapcsolat.
Alapvető probléma, hogy országszerte rendezetlen a diákönkormányzatok helyzete, e téren is komoly javulást kellene elérni, illetve szükséges lenne javítani a kommunikáción az állam, az intézmények és a fiatalok közt.
A NIT elnöke szerint
Elengedhetetlen, hogy a diákság valós beleszólási joggal rendelkezzen az őket érintő kérdésekben, jelenleg ugyanis csak véleményezési joguk van.
Erősíteni kellene a Diákparlament struktúráját is, egyrészt a három évenkénti ülésezés helyett minimum kétévente kellene összehívni a tagokat, másrészt a kormánynak időben, világosan és mindenki számára elérhető módon kellene választ adnia a Diákparlament előterjesztéseire.
Azért is lenne optimálisabb a példaként felvetett a kétévenkénti ülésezés, mert így koherensen lehetne illeszkedni a Nemzeti Ifjúsági Stratégia ugyancsak két éves cselekvési terveihez. Szükséges ugyanakkor a köztes időszakok egyeztetési struktúrájának rögzítése, amely garanciát ad a fiatalok számára.
A NIT szeretné elérni azt is, hogy minden oktatást érintő változást csak felmenő rendszerben lehessen érvényesíteni, például minden tanuló olyan feltételek mellett végezhesse el a tanulmányait, amelyek mellett megkezdte, tehát ha egy diák egy bizonyos tankönyvcsomagból tanult évekig, akkor ne lehessen azt a tankönyvcsaládot kivezetni, amíg a diák be nem fejezte az iskolát.
Janzsó Ádám úgy véli, a feltételrendszereket is a helyi igényekhez, sajátosságokhoz kell igazítani.
Itt arra gondolok, hogy teljesen más kompetenciákkal és képesítéssel kell rendelkeznie egy hátrányos helyzetű térségben és egy elit gimnáziumban tanító pedagógusnak.
Összességében azt lehet mondani, hogy rengeteg érdekeltje van az oktatás ügyének – tanárok, diákok, szülők, állam – sok esetben különbözőek az érdekek, de mindenképpen törekedni kell arra, hogy az érintettek megtalálják a közös szálakat, összehangolják a döntési folyamatokat, és mindig szem előtt tartsák hogy részkérdésekben ugyan lehetnek nézet különbségek, de a változások és a köznevelés középpontjában mindig az „ügyfél”, a diák kell, hogy álljon.