Nagypál Sándor ügyvezető az alapoktól indul, és leszögezi: a Kormány által 2013-ban felállított szervezetnek a 2014-2020-as uniós támogatási ciklusban szennyvíz, ivóvíz és hulladék területen összesen kb. 300 projektet kell sikeresen lemenedzselnie, közel 500 milliárd forint összértékben.
„Nagyon fontos hozzátenni, hogy a projektek nagy részét 2018 év végéig mindenképp be kell fejeznünk” – hangsúlyozza az ügyvezető. Az Európai Bizottság ugyanis a 2018. december 31-es állapotok alapján valamennyi tagállamban felülvizsgálja a programok teljesítését, és ha valamelyik cél nem teljesült, a legrosszabb esetben a tagállam elveszítheti a támogatást. Ráadásul az NFP által vitt projektek nagy része derogációs projekt, vagyis a nem vagy késedelmesen megvalósult beruházások miatt az EU kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet hazánkkal szemben.
Az NFP felelőssége tehát igen nagy, és az hogy hatékonyan oldja meg a feladatait, nyugodtan nevezhető kiemelt nemzetgazdasági érdeknek. A feladat súlyát az is jelzi, hogy a Kormány eleve azért hívta életre a szervezetet, mert 2013-ra kiderült, hogy számos projekt csúszik (vagy eleve el sem indult), és egyedüli megoldásként a projektek központi ellenőrzés alá vonása maradt.
A fejlesztések gyors és eredményes lefuttatása érdekében az NFP egy egységes rendszert hozott létre a közbeszerzésekben, ám ennek gyakorlatilag minden fő eleme azonnali kereszttűzbe került. A vitatott témákat Nagypál Sándor készséggel kivesézte a kérésünkre.
Bebetonozás vagy hatékonyság?
Az egyik kritika azt nehezményezi, hogy az NFP négy évre szóló, úgynevezett keretmegállapodásokra ír ki pályázatokat hat térségre, melyeknek térségenként négy-négy nyertese lehet – emiatt a nyerteseket 48 hónapra „bebetonozzák”, hiszen a konkrét beruházásokért már csak egymással kell versenyezniük.
„A választott beszerzési módszer megfelel a közbeszerzési törvénynek és az EU előírásainak. A keretmegállapodásos eljárások 4 évre köthetőek, ez EU-s irányelvben rögzített időtartam, alkalmazása esetén az NFP jogszerűen jár el” – magyarázza az NFP ügyvezetője. „Az eljárás széles körben alkalmazott beszerzési módszer, kimondottan az olyan esetekre, amikor az ajánlatkérő a várható munka volumenére tekintettel kíván szerződni, ugyanakkor a pontos munkamennyiséget még nem ismeri.”
Hozzáteszi, nem azért nyúltak ehhez az eszközhöz, hogy pár céget monopol helyzetbe hozzanak, hanem a megoldandó helyzet és feladat jellege miatt. „Ilyen esetben egyszerűbb lehet az ajánlatkérő számára egy közbeszerzési eljárást lefolytatni a leendő szerződések főbb feltételeinek ismeretében, majd ezt követően az egyes konkrét feladatokat már jóval egyszerűbb formában és gyorsabban tudja szükség esetén teljesíteni.”
A keretmegállapodásos eljárás tehát két szakaszból áll. Az első szakaszban még csak a négy legolcsóbb árat megadó ajánlat kerül kiválasztásra régiónként, ekkor a jelentkezőknek azonban nem konkrét projektre, hanem munkanemekre kell ajánlatot tenniük. A második szakaszban lesznek a konkrét beruházásokra történő ajánlattételek, versenyeztetések, úgynevezett verseny újra nyitások a legolcsóbb régiós ajánlattevők között. Ezek során az első eljárásban kiválasztott ajánlatokat adók az alapeljárásban tett ajánlatukhoz kötve vannak, csak ajánlatkérő szempontjából kedvezőbb ajánlat tehető. Tehát az ajánlattevőknek négy évre előre kell a számukra maximumnak tekinthető árat meghatározniuk úgy, hogy közben az első eljárásban a legolcsóbbak legyenek, hiszen egyébként nem kerülnek kiválasztásra. A maximum árakból viszont a második körben bizonyosan további engedményt kell, hogy tegyenek, hogy a kivitelezési megbízást elnyerhessék egy adott projektre. Ez a rendszer minden ajánlattevő számára jelentős kockázatot jelent, hiszen a későbbiekben az esetleges piaci árnövekedéseket nem érvényesíthetik. A régiónként kiválasztott legolcsóbb négy ajánlattevővel, a második körös közbeszerzések ideje viszont akár pár hétre lerövidíthető.
Olyanok szerződjenek, akik képesek is elvégezni
Az NFP kiírását több cikk is úgy tálalta, hogy csak az állam által preferált nagy cégek rúghatnak labdába, és olyan pályázati kritériumokat állítottak fel, ami esélyt sem ad a kisebb cégeknek.
Nagypál Sándor válaszában hangsúlyozza, nyílt uniós rezsimnek megfelelő eljárások kerültek kiírásra, amelyek megjelentek az unió hivatalos lapjában (TED), így az Európai Unió bármely alkalmas ajánlattevője ajánlatot tehet. „Szintén fel kell hívni a figyelmet a közös ajánlattevőként történő pályázás lehetőségére, amelynek lehetőségét a közbeszerzési törvény is széles körben lehetővé teszi. Így teret ad annak is, hogy akár 24-nél (vagyis a hat térségben nyertes négy-négy cégnél) is több vállalkozás részesülhessen munkában.”
A szakember külön kitér a túl szigorúnak tartott alkalmassági kritériumokra is, melyek tőkeerősséget követelnek meg egy minimális árbevétel szintet meghatározva. „Ezek arányosak a kiírások nagyságrendjével, és mind a magyar közbeszerzési törvénynek, mind a közbeszerzésekkel kapcsolatos EU-s elvárásoknak megfelelnek.” Vagyis annak, hogy az adott közbeszerzés értékének legfeljebb 75%-át elérő értékű referencia írható elő.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a közbeszerzéseknek két fontos célja van: az egyik a verseny biztosítása, de emellett ott van a teljesítésre alkalmas ajánlattevők kiszűrése is. „A munka volumenére tekintettel indokolt volt a kiírt alkalmassági kritériumok alkalmazása, hiszen az ajánlatkérőnek, a több száz önkormányzatnak és a fentebb elmondottak miatt az egész országnak is érdeke, hogy olyan cégekkel szerződjünk, akik valóban képesek a teljesítésre.”
