Faluhelyen, kisgyerekes családoknál még élő szokás a húsvéti tojásfestés, a tojásfa állítás, és az apróságok ugyancsak nagy örömmel vetik bele magukat a tojáskeresésbe, a locsolóknak ajándékozott festett tojás hagyománya azonban manapság már szinte teljesen kiveszőben van. Régebben azonban rengeteg játék, babona, hiedelem fűződött hozzá.
A balatonfűzfői tojásfa
Használták például a tojást jóslásra: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása: ugyanaz, mint az első férfié, aki belép a házba.
Mulatságok, vidám játékok szereplője is volt a tojás, ezért az volt a cél, hogy a legények minél több darabot gyűjtsenek össze belőlük. Kecskemét környékén a tojásütés, tojáskoccintás szokása terjedt el. Ketten szembeálltak egymással, majd a tojásokat egyre erősebben összeütögették, s az nyert, akié épen maradt. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját. Komárom megyében a húsvéti tojásjátékok számos válfaja közül a tojásgurítás maradt fenn. Eszerint egy pár egyik tagja a dombról legurította a tojásokat lent álló párjának. Az volt a cél, hogy minél messzebbre guruljon a tojás és épségben maradjon. Utána újra lehetett gurítani mindaddig, míg el nem tört.
A húsvétkor elfogyasztott főtt tojásnak is különös jelentőséget tulajdonítottak elődeink. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk az ételt, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, kikkel ültek egy asztalnál, és mindig hazataláljanak.
Ami nem a tojást illeti, a feltámadás misztikumát sok országban ma is azzal ünneplik, hogy húsvétvasárnap hajnalban az emberek kimennek egy hegyre, s ott várják a napfelkeltét. Egyes értelmezések szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.
A vándorlás, a zarándoklat ma is nagy népszerűségnek örvend, ezt is mutatja az El Caminot megjártak egyre növekvő száma. Nemcsak a beszámolók szerint igaz, hogy ilyenkor az egyedüllét mellett nagyon sokan új ismeretségekre, barátokra tesznek szert, s rengeteg vidám pillanat is gazdagítja útjukat az önfelfedezés mellett, de a közösségi összetartás a szokásokban is megjelenik.
Ilyen az Emmausz-járás is húsvét másnapján, amelyet elsősorban német területeken, illetve Kecskemét környékére jellemző. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, az emberek kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek.
E nap ma is Európa-szerte a vidámságé, a játéké: régen vízbevető hétfőnek is hívták, amikor a lányokat kivitték a kúthoz vagy a patakhoz, s egy vödör vízzel leöntötték vagy megfürdették. Azóta a vödröt a legtöbb helyen felcserélte a szódásszifon vagy a kölni, de a locsolkodás hagyománya még ma is él.
