"Ma Brüsszel és a repülőtere, holnap akár Portugália vagy Magyarország kerülhet sorra" – fogalmaztak. A megemlített két ország közül egyik sem számít az IS fő célpontjai közé, valószínűleg azért ezeket emelték ki, hogy fenntartsák a félelemérzetet: bárhol Európában lecsaphatnak. Ahogy fogalmaznak: „A lényeg: egy európai nemzet vagy főváros sincs biztonságban az Iszlám Állammal támadásaival szemben.”
A kormány komolyan veszi az Iszlám Állam Magyarországra vonatkozó fenyegetéséről szóló információt - közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A főtanácsadó hangsúlyozta, hogy a magyar kormány komolyan veszi, elemzi, értékeli ezt az információt, csakúgy, mint a belbiztonságot érintő összes fontos adatot.
Jelezte továbbá, hogy péntekre ötpárti egyeztetést hívott össze Pintér Sándor belügyminiszter a terrorellenes akciótervről. Bakondi György ezzel kapcsolatosan arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy "a napi politikától eltávolodva" támogassák a magyar emberek biztonságára irányuló fontos lépéseket, és közösen keressenek megoldásokat.
Emlékeztetett, hogy Magyarország jelenleg a hármas (közepes) terrorfokozat van érvényben. A magyar hatóságok mindent megtesznek, hogy kellő időben és megfelelő hatékonysággal tudjanak fellépni terroristák megjelenése ellen - mondta a miniszterelnök főtanácsadója.
Szólt arról is, hogy a belga elemzések azt mutatják: az a terroristasejt, amelyik Párizsban és Brüsszelben is súlyos terrorcselekményt követett el, döntően "a tömeges illegális migráció által kinyitott ellenőrzés nélküli áthaladást kihasználva jutott vissza" többnyire Nyugat-Európába.
Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Állam mostani fenyegetése miatt tervezik-e emelni a magyarországi terrorkészültséget, Bakondi György nemmel válaszolt.