Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeressétek az amatőröket!

2016. április 22. 17:06
Minden igyekezetem ellenére ritkán jutok el színházba.

Ennek legfőbb oka az, hogy színházba járni nem olcsó mulatság sem pénz sem ráfordított idő szempontjából, különösen ha a vele járó utazást is figyelembe vesszük.

Mert végső soron utazni kell. Legalábbis én így érzem. És ez nem a veszprémi színházak minőségének függvénye, hanem a vidéki színházi lét megkerülhetetlen problémájából fakad, amivel az ország legjobb vidéki színháza sem tud szembemenni. Mert vidéken színházat csinálni egyáltalán nem egyszerű dolog. Míg Budapesten nagy a kínálat, és a teátrumok megtehetik, hogy tematizálnak: aki a klasszikus darabokat preferálja, az klasszikus színházat csinál; aki a zenés darabokat szereti, az ezekre építheti a kínálatát; ha valaki kísérletező kedvű, az modern színházat működtet – és mindegyiknek meglesz a maga közönsége.

várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskolavárpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola

Vidéken viszont, ahol egy városra egy (néha kettő) társulat jut, egészen más a feladat: olyan színházat kell csinálni, hogy az évad során mindenféle ízlésű ember megtalálja a számítását. Így viszont a kialakult ízléssel rendelkező nézők kerülnek abba a helyzetbe, hogy egy évadnyi kínálatból jó ha egy darab hozza őket lázba, és ilyenkor marad az utazás.

Ismétlem: mindezt nem kritikai éllel fogalmaztam meg, inkább szánalmas magyarázkodásképp azért, amiért jóval kevesebbszer látogatom a színházakat, mint szeretném.

várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az amatőr meg félamatőr társulatokról, akik időnként Veszprémbe is elhozzák a darabjaikat, és fellépnek velük az Agórában, a Hangvillában, néha szabadtéren is. Szeretem az amatőröket, mert ugyanaz az erősségük, ami a gyengéjük is: a színház nem tölti ki az életüket, nem tanulták a mesterséget, csupán úgy érzik, hogy a hétköznapi énjük mellett valami mást, valami többet is tudnak adni. A színészet meg a rendezés tehetséget, tanulást és erőfeszítést igénylő mesterségek, és az amatőrök esetlensége épp ezért szembetűnő – ugyanakkor erősíti őket az, amit nem tanultak meg, mert nem szorítja őket keretek közé a tudás és a rutin. Persze ez néha kínos végeredményhez vezet, gyakran viszont felszabadító érzés, ahogy az arra nem hivatottak fedeznek fel addig ismeretlen új területeket.

Mind közül a kedvenceim a diákszínpadok.

A diákszínjátszás az elmúlt tíz évben rengeteget változott, fejlődött, és ennek egyik legjobb fokmérője a jelenleg is zajló Helikoni Ünnepi Játékok Keszthelyen. A Helikon a Dunántúl legnagyobb középiskolás összművészeti biennáléja. A résztvevők többsége nem a művészetből fog élni, nem is művészeti tagozatra jár. Mérnökök lesznek és orvosok, tanárok meg autószerelők. Ami közös bennük, hogy céljaik nem zárják ki a művészetet az életükből.

balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumbalatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium

Szóval a diákszínjátszás sokat változott. Emlékszem a tíz évvel ezelőtti Helikonra: akkoriban még az ismert szerzők jelentették a fősodort, volt Molnár Ferenc, Petőfi Sándor, Babits, Csehov. Mi a modern irodalomhoz nyúltunk, és Sławomir Mrożek egy darabját adtuk elő (a „mi” alatt persze nem magamat értem, én más műfajban neveztem, „mi” alatt iskolám, az Ipari színjátszós csapatára gondolok, akkor még Radnóti Diákszínpad néven létezett). Tisztán emlékszem arra az előadásra is, ami utánunk következett: a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium csoportja La féte címmel egy saját darabot adott elő. Borzasztó kreatív volt, a fiatalok lubickoltak a szerepekben, ami persze nem csoda, hiszen tégláról téglára ők hordták össze az előadást, a saját ötleteikből szőttek színes, szélesvásznú álomkabátot. Nem is csoda, hogy besöpörték az arany díjat.

Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű GimnáziumBalatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium

Mára mainstream-mé vált a Kodályosok különcsége, és az idei Helikonra már sokan érkeztek olyan darabbal, amit az első ötlettől a végleges formájáig ők maguk raktak össze. A trend alakulása miatt ma már nem lehet kitűnni ilyesmivel, sőt, úgy vettem észre, hogy a hatásnak megvan az azonos erejű, de ellentétes irányú ellenhatása, ami a klasszikusok felé tereli a néző és a zsűri figyelmét – nem lepne meg, ha a fődíjat is egy klasszikus mű feldolgozása vinné el.

Hosszú eszmefuttatásommal oda akartam kilyukadni, hogy érdemes esélyt adni az amatőr színházaknak is, és különösen a diákszínpadoknak: nyilván nem kapjuk meg tőlük azt, amit mondjuk a Nemzeti Színháztól várnánk – de néha többet is adnak, mint amit a Nemzeti Színház adni tudna.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.