Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

Önkéntesség és társadalmi felelősségvállalás a Pentor Program alapértékei

2016. május 12. 12:17
2015 szeptemberében indult el a Pannon Egyetem Gazdtaságtudományi Karának Pentor Programja, amelynek célja, hogy segítse a hallgatók szakmai és személyes fejlődését. A május 12-én, csütörtökön tartott Pentor Fórumon szóba kerültek az eddig elért eredmények és a jövőbeli célkitűzések is.

A Gazdaságtudományi Kar dékánja, dr. Kovács Zoltán szerint természetes az, ha az újonnan felvett gólyák tele vannak kétségekkel és bizonytalanságokkal, hisz a középiskolai oktatástól merőben eltérő új és idegen rendszerbe kerülnek. Ezeket a bizonytalanságokat azonban orvosolni kell.

„Ha a tanulók érzik, hogy nem egyedül kell megbirkózniuk a nehézségekkel, akkor eredményesen fogják elvégezni az egyetemet és felkészülten lépnek ki a nagyvilágba, mi pedig büszkék lehetünk rájuk. „– mondta Kovács Zoltán.

Kovács ZoltánKovács Zoltán

Kővári Edit, a program megálmodója és szakmai vezetője elmondta: a Pentor Program alapvetően három pilléren nyugszik. Az első és legfontosabb pillér az oktatók és hallgatók közötti mentor-mentorált kapcsolat kialakítása és eredményes fenntartása. A második elem a hallgató-hallgatótárs mentorálás, ennek során egy tapasztaltabb felsőbb évfolyamos egyetemista segít hallgatótársának. A pillér harmadik eleme abban valósul meg, amikor a már végzett, munkahellyel rendelkező volt hallgató (alumni) vesz pártfogásba egy tanulót.

Kővári Edit úgy véli, a Pentor és mentoráltjának kapcsolata minden esetben szoros együttműködésen és kölcsönös tiszteleten kell, hogy alapuljon. "Fontos, hogy itt elsősorban nem oktatóként, hanem emberként igyekszünk megérteni és segíteni a fiatalokat.”

Kővári EditKővári Edit

A program tágabb értelemben megcélozza a középiskolásokat, majdani egyetemista hallgatókat, szüleiket és a társadalmat is, hiszen a társadalmi felelősségvállalás része az önkéntesség és a segítségnyújás, ami a Pentor Program alapértéke.

A Pentorok szakmailag, magas tudású, speciális kompetenciákkal és módszerekkel felvértezett oktatók, akik maguk is mentorképzésen vesznek részt, hisz egy ilyen munka teljes felkészültséget igényel.

Jelenleg öt mentor (Kővári Edit, Bogdány Eszter, Bognár Ferenc, Csepregi Anikó és Szentes Balázs), valamint egy szupervízor (Kígyós Tamás) áll a hallgatók szolgálatában Optimális esetben 8-10 mentorált jutna egy mentorra.

A program elsősorban az Emberi Erőforrás és a Műszaki Menedzser szak hallgatóit érinti, de ahogy Kővári Edit már említette, szeretnék egyre több szakra kiterjeszteni a program nyújtotta lehetőségeket.

A Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásából eddig három műhelyfoglalkozás, egy élménynap a Sobri Jóska Kalandparkban, valamint a mai – workshoppal egybekötött – fórum valósulhatott meg.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.