Az, hogy valakinek egyedi hangja van, a legtöbbet éri a zenei kánonban. Erik Truffaz-ról ez évtizedek óta köztudott, azonban testközelből, Veszprémben most először tapasztalhatta meg a Hangvilla nagyjából 300 fős közönsége. Meglehet, az Utcazene és a VeszprémFest úgy elkényezteti világsztárokkal a veszprémi nagyérdeműt, hogy igazából sokaknak le sem esett, hogy csak úgy besétálhat a Hangvillába, egy egyszerű péntek este, és egy nemzetközi jazz-sztár koncertjébe botlik.
Visszafogott, de szépen festett színpadkép, rendezői jobbon a dob (Arthur Hnatek), középen a basszusgitár (Marcello Giuliani), balra a zongora (Benoit Corboz) – akusztikus, plusz két elektronikus – középen, hol máshol, a főnök: Truffaz vékony, cingár, kicsit jópofa „madárijesztő” alakja. Bírom az ilyen palikat, sokszor bevillan Cohen, legutóbb az arénában: ő is sötét zakóban, kalapban, ahogy indiánszökdeléssel jött le és fel a színpadról a számok között.
A koncerten Truffaz zenéjének kereteit a feszes és pontos ritmus, a basszusgitár és a dob adta, a két fiatal zenész néha fusion-funk-ba, néha pop-ba, két számban jazz-rock-ba hajló alapjait díszítette, dekorálta Truffaz a maga visszafogott, sokszor bennem még mindig Miles-t idéző, sajátos és egyedi zenei világával.
Truffaz nem tolakodik. Pontosan tudja, hogy a kevesebb több, hogy hol az elég. Olyan palinak tűnik, aki előre enged a vonaton. Feláll, ha egy idősebbnek nincs helye. A quartetben is ilyen, engedi a zongoristáját is dekorálni, díszíteni. Klassz koncert. Nem érzem azt, amit sokszor az instrumentális zenekaroknál az ötödik számnál, hogy hiányzik egy énekes. Nem hiányzik, Truffaz több, mint sok jó énekes. Gyönyörűen, arányosan, érzékien és mértékkel tölti ki a zenéjét, a színpad közepét. Számai ugyanakkor pontosan komponáltak, pontra van szinte mindegyiknek vége. Az sem hiányzott, ami egy jazz koncerten szintén oly sokszor: hogy nem vagyunk egy klubban. Truffaz kiváló választás e tekintetben is: a koncert pont jó helyen van, ez a szett nem klubba való. Dícséret a Hangvillának minden tekintetben - eltekintve egy apró kis zárlattól valamelyik hangfalban, két szám alatt - jó hangosítás, jó arányok, talán kicsit visszafogottabb dob és basszus hangerő még átütőbbé tette volna a dolgot, de szépen, artikuláltan szólt az egész, a szólók részletgazdagok, a basszus nem masszaként búgja át az alapot, a dob pedig nem veri szét azt. Nemzetközi zenekar, nemzetközi hangon.
Egy egyszerű péntek este, Veszprémben.
Kisváros, kisfoci?
Ugyan már!
Mészáros Zoltán
