Öt évvel ezelőtt a fővárost lecserélve Balatonalmádiba költöztél. Mi volt a váltás oka?
Elsősorban a gyermekem születése, akinek szerettem volna egy nyugodtabb környezetet biztosítani. Kezdetben Budapest egy csendesebb kerületében, családi házban gondolkodtunk a párommal, de mivel nem találtunk megfelelőt, körbenéztünk a környékén is, így Budaörsön, Szentendrén, sőt Zsámbékon is, de egyre jobban távolodtunk a fővárostól, ráadásul onnan már csak bő fél óra választott el bennünket a Balatontól, ami mindkettőnknek nagy gyerekkori szerelem. Egy korábbi jó cimborám is Balatonalmádiban élt családjával akkoriban, így volt legalább egy kapcsolódási pontunk, valamint segítségünk az elején, ezért úgy döntöttünk, hogy ott horgonyozunk le. Szeretjük ezt a környéket, nagyon jó lokációban van, mindössze egy órányira van a főváros. Ráadásul én mindig vágytam a vidéki életre: eredetileg békéscsabai születésű vagyok, 26 éves koromig ott éltem, mielőtt 11 évre Budapestre kerültem.
Alkotóként mennyiben más a vidéki közeg, mint a főváros nyüzsgése?
Egy zenész számára tulajdonképpen nincsen optimális város – ha Amerikában élnék, New Orleansban, ott is ugyanúgy utaznom kellene egy koncert miatt, mint itt, ha például hétvégén nincs helyben buli. Idővel viszont (az élet, a szűkebb környezet változásával) egyre kevésbé vonzó a folyamatos, napi nyüzsgés – nem úgy, mint mondjuk főiskolásként, amikor erre van igény és energia. Bizonyos kor után már megnyugvást jelent az, ha van egy saját házad, ahol esténként tudod intézni a dolgaidat, és nem vagy ráfeszülve az állandó pörgésre. Én így is évi 100-120 koncertet adok különböző formációimmal, sokat utazok, emellett jól esik a nyugalom.
Csapatoddal, a Pribojszki Mátyás Band-del nemrégiben jelent meg az ötödik nagylemezetek. A címe: ’My Stories’ egyértelműen egyfajta összegzésre utal.
Szerettem volna elmondani a saját történeteimet, angol nyelvű dalokba fonni az elmúlt néhány év történését, visszatekinteni egy kicsit és az aktualitásokról is mesélni. Nőkről, vidámságról, utazásról, a gyerekemről, egy szomorúbb momentumról, édesapám elvesztéséről. Alapvetően általános dolgok ezek, amelyek mindenki életében ott vannak, és mindenki egy kicsit máshogy fogalmazza meg őket: van, aki csak a családjával, haverjaival beszéli meg, más versben írja le – én dalba próbáltam önteni őket.
Húsz éve mozogsz a zenei pályán, több mint 10 éve indult útjára a Pribojszki Mátyás Band. Mi az, ami garantálja, hogy a jellegzetes karakterjegyek megtartása mellett ennyi idő után is tudjatok újat mutatni?
Szerencsés helyzetben vagyok, mert viszonylag korán megtaláltam azt, amit szeretnék csinálni, és azt is, ahogy szeretném. Van egy sajátos hangképünk, mindamellett, hogy szeretjük feszegetni a zenei-stilisztikai határainkat. És ez szerintem nagyon fontos. Az nem baj, ha be tud határolni a közönség. Persze minden új lemez azért születik, mert van mit elmondani, és hogy aztán ezt milyen zenei köntösben tesszük, az mindig változik egy kicsit az aktuális pillanat függvényében, vagy éppen a zenei társaktól.
Egyébként 12 éves a Pribojszki Mátyás Band, hiszen 2004-ben jelent meg az első lemezünk, akkor még más tagokkal. Ez is olyan, mint a magánéleti változások: néha akadnak nézeteltérések, máshogy alakulnak az igények, és ezt meg kell oldani: olykor úgy, hogy valaki távozik. De úgy érzem, a mostani felállással, a kvartettel (Molnár Dániel – dobok, Csizmadia László – basszusgitár, Szász Ferenc – gitár, Pribojszki Mátyás – szájharmonika, ének) és időnként néhány vendéggel kiegészülve sikerült egy nagyon jó kis alkotó csapatot összehozni, akikkel nemcsak a lemezen volt remek dolgozni az elmúlt egy évben, hanem emberileg is jól kijövünk.
Milyen a viszonyod az eddigi munkásságoddal?
Nem szokásom összegzéseket csinálni, de ha összeszámolom az eddigi termést – az öt Bandes nagylemezt, a kiadott DVD-t, a korábbi zenekarommal készült négy nagylemezt, a Ripoff Raskolnikov barátommal készített albumot és a Grunting Pigs duóval készített kiadványt –, akkor azt hiszem, ez jó arány, hiszen gyakorlatilag évente volt mondanivalónk. Persze az ember mindig többre vágyik, de a zenében éppen az a nagyszerű, hogy sose lehet elérni a csúcsot, mert mindig van hova fejlődni, hova menni, mit tanulni.
Én nem akarok összehasonlításokat végezni, hogy melyik lemezünk lett jobb – ez nem is az én feladatom, hanem a hallgatóságé. Azt gondolom, most eljutottunk egy zeneileg és szakmailag is nagyon magas szintre. Ebből a szempontból számomra most természetesen a legfrissebb lemez a legerősebb, mert nagyon erős a csapat is, nemzetközi sztárvendégek működtek közre rajta, és egy jórészt vidám, szórakoztató dalokkal teli, változatos albumot sikerült kiadni. Nem kifejezetten blues zene, ahogy a zenekar zenéje sem kifejezetten blues: kacérkodunk a soul zenével, a funkyval, a jazzel, mindezt keverjük, amiből reményeink szerint valami egyedi születik.
Éppen az egyediség az, amivel híres lettél annak idején, gondolok itt elsősorban a szájharmonika technikára, és hogy újra felhívtad a figyelmet erre a hangszerre.
Ezen tudatosan dolgozunk is, mert ez a hangszer kicsit többet érdemel, szeretnénk, ha populárisabb lenne és szélesebb réteghez is eljutna. Ez elég komoly munka, aminek sosincs vége, de nem gondolom, hogy sikertelenek lennénk benne.
Ami az egyediséget illeti, megint csak azt tudom mondani, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert hamar megtaláltam a saját stílusomat. Én ezt szeretem, imádom, de elsősorban a közönséghez akarok szólni, átadni nekik azokat a pillanatokat, amiket zenélés közben mi is megélünk a színpadon. Ha ebből valamit megéreznek, és azt egyedinek vélik, az hatalmas megtiszteltetés, és akkor jó úton van a csapat.
Július 8-án, a Rozé, Rizling és Jazz Napokon ti lesztek az egyik fellépő zenekar, akik megnyitják a fesztivált. Nem először jöttök, sok hasonló rendezvényen is vesztek részt. Mitől tud mégis a Rozé-Rizling különleges lenni?
Számomra nagyon kedves a Rozé, és ahogy a VeszprémFest prémium fesztiválként van pozícionálva, úgy a kísérőrendezvényét is nyugodtan nevezhetnénk annak. Attól függetlenül, hogy több helyi zenekar is fellép rajta, nem kizárólag Veszprémről szól: egy országos színvonalú rendezvénnyé nőtte ki magát, ami az igényes élőzenét támogatja, és igényes zenét játszó formációkat, fellépőket hív meg, különböző műfajokból. Ráadásul Veszprém egyik legszebb pontján, az Óváros téren játszhatunk, egy ilyen miliőben megjelenni pedig még inkább felemelő.
Mire számíthat a közönség a koncerten?
Az aktualitást most nyilván az új lemez adja, ezt fogjuk bemutatni néhány vendégművésszel kiegészülve. Tettamanti Tamással (trombita) és Almási Attilával (harsona, szaxofon) évek óta együtt dolgozunk, de csak ritkán tudnak velünk jönni, így ezek az alkalmak számunkra is különlegesek. Szeretnénk egy kicsi pluszt adni a közönségnek és a szervezőknek is azzal, hogy egy igazán egyedi hangképet mutatunk meg a fúvósokkal.
