Világszerte megfigyelhető trend, hogy a zeneipar igazán nagy húzónevei egyre kevésbé vállalnak fesztiválfellépéseket, és egyre inkább az arénaturnék irányába mozdulnak. A fellépők részéről ez érthető: egy arénakoncerten nem kell osztozniuk a színpadon, kontrollálhatják az egész vizuális élményt, és magasabb bevétellel is számolhatnak. Ez alaposan átalakítja a piacot, sorra zárnak be vagy kerülnek nehéz helyzetbe a fesztiválok: legutóbb a Sziget táncolt a szakadék szélén. A Veszprémben megrendezett Music Hungary szakmai konferencia témába vágó beszélgetésén Stumpf András kérdezte Valde Orsolyát (Jazzpiknik), Kálocz Tamást (Fishing on Orfű), Lobenwein Norbertet (Sopronfest, Strand) és Gerendai Károlyt (Sziget).
Kálocz Tamást, Valde Orsolya, Gerendai Károly, Lobenwein Norbert
A Sziget körül kialakult turbulencia kétségkívül Gerendait helyezte a beszélgetés fókuszába. Mint ismeretes, a fesztivál külföldi tulajdonosa úgy döntött, hogy megszabadul a veszteséges rendezvénytől, és csak Gerendai szerepvállalásának köszönhető, hogy a program jövőre is megvalósulhat. Pedig az egykori főszervező élvezte a “nyugdíjas éveket” – ahogy fogalmaz, a háta közepére sem kívánta azt a feladatot, ami most ismét megtalálta. Meggyőződése egyébként, hogy a nyolc év kihagyás miatt nem is lenne alkalmas arra, hogy az aktuális trendeknek megfeleljen, a főszervezői feladatokat ezután is Kádár Tamás viszi majd, Gerendai pedig a háttér megteremtésén ügyködik. Úgy tűnik, tisztán látja, mi sodorta a Szigetet a tönk szélére.
A Szigetre kezdetben nem a nagyszínpadok headlinereiért jöttek a vendégek: az élménydús, sokszínű, számos kultúrát felvonultató program egyfajta nyaralásélményt nyújtott, ami a nemzetközi piacon is unikálisnak számított. Az új tulajdonos azonban nem az egyéniséget kereste benne: egy nagy portfólió részeként tekintett rá, és az ebbe tartozó több mint nyolcvan fesztivált egy kaptafára üzemeltette. A többségnél működött a modell, a Szigettől azonban pont azt vette el, ami az erejét adta. Innentől pedig beindult a spirál: amikor a fesztiválpiac zsugorodni kezdett és össze kellett húzni a nadrágszíjat, a tulajdonos a gyengébben teljesítő programoktól vont el erőforrást.
Gerendai Károly
Pedig az látszik – és ez a beszélgetésben is szépen körvonalazódott –, hogy aki ismeri és érti a közönségét, az képes lehet sikeresen működtetni a programját is.
Erre a magyar piacon is találunk jó példákat: Kálocz Tamás beszámolója szerint a Fishing on Orfű rétegrendezvény, ami óriási húzónevek nélkül is telt házzal üzemel nyolc éve, és az élmény, az emberközpontúság, az otthonosság vonzza a közönségét. Valde Orsolya is optimistán nyilatkozott a jövőről – annak ellenére, hogy az elmúlt években megduplázódtak a költségeik. Ő is arról beszélt, hogy elsősorban hangulatot kell biztosítani, nem pedig a lineup-versenybe beszállni (noha meglátása szerint a fesztiválpiac felvette a kesztyűt, és nyugaton már kezdenek kibontakozni olyan fellépőlisták, amik versenyképesek az arénakoncertekkel). Persze azért nincs kolbászból a kerítés: Lobenwein Norbert megjegyezte, hogy az elmúlt években lejjebb kellett adni az álmokból és kik kellett húzni olyan tételeket, amik több millió forintot igényeltek volna, viszont nem húznak be nézőket. Ez leginkább a koncerten kívüli egyéb programokat érintette.
Valde Orsolya
Visszatérve a Szigethez; Gerendai kontextusba tette a számokat: míg beszélgetőtársai 500-1000 millió forintos költségvetésből gazdálkodnak, a Szigetnek csak a vesztesége is nagyobb ennél, és összességében 14,8 milliárd forintból áll össze az egyhetes programsorozat. A költségek jelentős részét – hatmilliárd forintot – az infrastruktúra felépítése emészti fel. Ezért helyezik a hangsúlyt a bérletek értékesítésére, és arányosan ezért drágábbak a napijegyek: az infrastruktúrának akkor is egész héten állnia kell, ha valaki csak egy napra érkezik, és ezt a költséget ki kell termelni.
Ugyanakkor nyomatékosította, hogy a Sziget egyáltalán nem drága. Idén a legolcsóbb bérlet árát egy napra leosztva 16 ezer forintos költséggel számolhattunk, ezért a pénzért több fellépőt és rengeteg kiegészítő élményt kaptunk – míg egy arénakoncertre már magyar fellépők esetében sem találunk húszezer forint alatt jegyet.
Csakhogy az, hogy mi drága, a gazdasági környezettől is függ. Valde Orsolya rámutatott: a családoknál már nincs akkora keret a szórakozásra, mint néhány évvel ezelőtt volt, és ha ezt a büdzsét elköltik arénakoncertre, akkor a fesztiválozásra nem marad. Lehet persze edukálni a közönséget, hogy elhiggyék: nagy húzónevek nélkül is érezhetik jól magukat, de idő kell, amire az emberek ezt elhiszik, és közben ebbe a fesztiválok egy része bele fog pusztulni.
Gerendai Károly, Lobenwein Norbert
Gerendai szerint azonban ez nem feltétlenül baj. Túl lett húzva a fesztiválpiac – mondta –, aránytalanul sok rendezvény volt a fizetőképes kereslethez képest, itt az ideje a kereslethez igazítani a kínálatot. Meggyőződése, hogy azoknak a fesztiváloknak van jövője, amelyek messze több élményt adnak a vendégeknek, mint pusztán a koncertek egymás után fűzött sorozatát. Ezt az élményt senki nem cseréli le egy másfélórás koncert kedvéért. A Sziget “apukája” – ahogy Stumpf András nevezte vicceskedve a beszélgetésben – hisz benne, hogy a fesztiváloknak igenis van jövője.
